22_03_29_erdmost_nincskep

Csuka Zoltán-díjat kapott Sipos György preparátor

22_03_29_erdmost_nincskep

Csuka Zoltán-díjat kapott Sipos György preparátor

Szent István-napján, a Magyar Államalapítás ünnepén adták át Érden a városi kitüntetéseket a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. Érd Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött, hogy a Csuka Zoltán díjat idén Sipos György preparátornak adományozza.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Csuka Zoltán Díjat 2021. évben Sipos György preparátor érdemelte ki.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében született 1951-ben. Érettségi után a Természettudományi Múzeum preparatóriumába került, ahol több mint 22 évet töltött el. Az anatómiailag pontos, megjelenésében hiteles preparátumok készítését itt sajátította el. Fő területe a madár- és az emlőspreparálás. A nagyemlősök külön kihívást jelentettek a számára, mivel a szobrászatot is tanulmányoznia kellett. A Természettudományi Múzeumban végzett tevékenységéhez tartozott a kiállítások készítése, a környezet bemutatása. Itt tanulta meg a részletek fontosságát, az élőhely pontos megjelenítését. 

1993 óta önálló vállalkozásban végzi lényegében ugyanezt a feladatot, azaz a múzeumoknak természettudományos kiállításokat, illetve kisebb-nagyobb bemutatókat tervez és kivitelez. A vadásztrófeák ápolásáról, karbantartásáról, madár- vagy emlősbőrök preparálás előtti kezeléséről, tárolásáról húsznál is több ismeretterjesztő cikke jelent meg különféle folyóiratokban. 

Állandó kiállítások, bemutatók diorámáinak létrehozásában vett részt országszerte, a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeumtól a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumon és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumon át egészen az érdi Magyar Földrajzi Múzeumig.

Kapcsolata a Magyar Földrajzi Múzeummal az intézmény preparátumainak kezelésével, karbantartásával kezdődött. 2009-ben elkészült első földrajzi diorámája, amely a neandervölgyi ősemberek életét mutatja be. Később a Beliczay-sziget, az Érdi Magaspart, a Fundoklia-völgy és az Érd környéki erdők élővilágát is feldolgozta. Nemcsak kivitelezője, de megálmodója és tervezője is volt ezeknek a diorámáknak, amelyek eredményeként született meg az „Érd elszórt természeti kincsei” című kiállítás a Magyar Földrajzi Múzeumban. Munkája nyomán 40 négyzetméternyi területen ismerhetik meg kicsik és nagyok Érd állat- és növényvilágát, rejtett természeti értékeit. A Sipos György által készített diorámák fontos és látványos helyszínei a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak, továbbá kiválóan hasznosíthatók az oktatásban. Az érdi diákok környezettudatos szemléletére, környezetvédő magatartásának kialakítására jelentős ösztönző hatást gyakorolnak.

Az érdi szakember által készített műalkotások városunk hírnevét is öregbítik. Sipos György munkásságában szerencsés módon és egyedülállóan kapcsolódik össze a természettudomány, a művészet, valamint a természet- és környezeti kultúra. 

Páratlan humora, közvetlen személyisége, emberi, szakmai történetei felejthetetlen élménnyé teszik a vele való közös munkát. Szakmája iránti elhivatottsága és természetszeretete pedig követendő példa a jövő nemzedék számára. A Magyar Földrajzi Múzeumnak nemcsak diorámái jelentenek értéket, hanem az általa átadott szellemiség is különleges kincs.
 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email