autosuldozespolice_220725

Autós üldözés Érden

autosuldozespolice_220725

Autós üldözés Érden

Rokonai üldözték, megverték, majd az autóját is megrongálták egy huszonegy éves érdi férfinek. A rendőrség most zárta le az eljárást.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egy huszonegy éves érdi férfi kért segítséget a rendőröktől még január 21-én este.
Mint elmondta, a rokonai támadtak rá az úton. Egy-egy gépkocsival közrefogták, az egyik jármű oldalról nekiütközött, a másik pedig szemből kikerülésre kényszerítette. A továbbhajtó fiatalember egy piros lámpánál megállt, ekkor utolérte az egyik autó, és ismét nekiütközött.  A másik gépkocsi is odaért közben: kipattant a fiatalember egyik 40 éves rokona, odafutott, kirángatta a férfit az autójából, és ököllel többször fejbe ütötte.
A másik autóban utazó rokonok, egy 17 éves kamasz, valamint társai (egy 27 és egy 38 éves budapesti férfi) kiugrottak az autóból, és mind a négyen különböző szerszámokkal folyamatosan ütötték, rongálták a fiatal férfi kocsiját. Miután kitombolták magukat, elhagyták a helyszínt. A férfi könnyű sérüléseket szenvedett.

 

Az érdi nyomozók napokon belül elfogták az áldozat négy rokonát. A 40 éves férfi kihallgatásán vallomást nem tett, a gyanúsítás ellen panasszal élt, de az eljárás végén a cselekmény elkövetését elismerte. Kamasz fia szintén nem tett vallomást, azonban azt elismerte, hogy abban az időben az egyik kocsit ő vezette – azt mondta, utasa nem volt. Az egyik társ azt vallotta, hogy nem látta a bántalmazást, és a rongálásban részt sem vett, a gyanúsítás ellen panasszal élt. A másik budapesti férfi pedig azt mondta, hogy ő ott sem volt…

Az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 40 éves férfi ellen a közúti veszélyeztetés, kiskorú veszélyeztetése bűntettének, testi sértés, valamint rongálás vétségének, társai ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének, valamint rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email