22_03_29_erdmost_nincskep

Aranycsengő, másodszor

22_03_29_erdmost_nincskep

Aranycsengő, másodszor

Második alkalommal adták át hétfőn az Érdi Tankerületi Központ által alapított Aranycsengő Díjat és Díszoklevelet a tankerületi pedagógusnapon a százhalombattai Barátság Kulturális Központ színháztermében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Június utolsó hétvégéjén köszönjük meg a pedagógusainknak, a nevelő-oktató munkát segítőknek és a technikai dolgozóknak a tanévsorán végzett munkájukat – mondta tudósítónknak Sárközi Márta tankerületi igazgató, akitől azt is megtudtuk: öt pedagógust jutalmaztak Aranycsengő Díjjal, és huszonegy pedagógust Aranycsengő Díszoklevéllel ez évi tevékenységükért.

Ezen a rendezvényen adta át az állami kitüntetéseket, azaz a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet és a Miniszteri Dicsérő Oklevelet Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese és Sárközi Márta.

– Azért vagyunk, hogy szolgáljuk a pedagógusokat, segítsük a tevékenységüket. Negyvenkilenc nevelési-oktatási intézmény tartozik hozzánk, huszonnyolc településen – tudtuk meg Sárközi Mártától, aki kérdésünkre elmondta azt is: jó tanévet zártak, nagyon jók a kompetencia-eredmények. Ami Érdet illeti, nagyon jó hír, hogy a Modern Városok Program keretében megújul a Batthyány iskola, sorára vár a Teleki, és tárgyalásokat folytatnak az önkormányzattal a Móra iskola átalakításáról is.

Az idei Aranycsengő díjasok közül három érdi: Bedegi Krisztina az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola tanára, Szokolai Zoltán a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskolában harmonikát tanít, Váli Zsuzsanna pedig az Érdligeti Általános Iskola tanítója.

Bedegi Krisztina huszonegy éve rajzot tanít a Móra iskolában, emellett egyéni fejlesztést tart. Mint lapunknak elmondta, nagy meglepetésként érte ez a díj.
– Bármelyikünk megérdemelte volna. Minden ilyen díj a gyerekeknek és a kollégáknak is szól, hiszen az eredményeket közös munkával érjük el – hangsúlyozta Bedegi Krisztina.

Szokolai Zoltán harmonika tanár harminchárom éve van a pályán.
– Nagyon köszönöm ezt a díjat, meg vagyok hatódva. Huszonöt éves, Érden végzett munkámat, úgy érzem, ez a kitüntetés pecsételte meg – mondta tudósítónknak, felidézve pályája főbb állomásait.
– Öt évet tanítottam Zentán, majd Törökkanizsán. 1994-ben települtem át Magyarországra, és egyből Érden kaptam állást. Pomázon is tanítok, illetve két éve a Weiner Zeneművészeti Szakgimnáziumban – tette hozzá.

Váli Zsuzsanna 1991 óta tanít alsó tagozatos gyerekeket az Érdligeti iskolában. Mint tudósítónknak elmondta, nagy megtiszteltetés számára ez a díj.
– Mindennap örömmel megyek be a gyerekek közé. Ilyenkor megszűnik minden baj, probléma, a külvilág. Nagyon örülök, hogy ezt a hivatást választottam, jól érzem magam benne – mondta a pedagógus.

A rendezvényen elbúcsúztatták Rozgonyi Jánost, a Batthyány iskola augusztusban nyugdíjba vonuló igazgatóját, aki Sárközi Mártától nemcsak egy, a ballagást szimbolizáló tarisznyát (benne többek közt az iskola udvaráról származó földdel) vehetett át, hanem a címzetes igazgatói címet is.

Rozgonyi János 1971 óta dolgozik az iskolában, 1987 óta az intézmény igazgatója.
– Az mondják, a boldog időknek nincs történetük. Nagyon nehéz volna bármit is kiemelni az elmúlt három évtizedből, de valóban voltak említésre méltó epizódok az intézmény életében: amikor a Móra iskolából átköltöztünk a jelenlegi épületbe, majd amikor a tornacsarnok felépült, és most az új intézmény felhúzása. Az is említésre méltó, hogy 2008 óta sportiskola vagyunk, központi támogatással, 2017-ben sportvonalon a megye legeredményesebb általános iskolája lettünk, tavaly pedig megkaptuk a Kiváló Minőségű Tehetségpont kitüntető címet. Ez mind olyan dolog, amire az ember örömmel emlékezik – de a legfontosabbak az emberi kapcsolatok – hangsúlyozta tudósítónknak Rozgonyi János.

A pedagógusokat Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere, és Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese is köszöntötte. A pedagógusnapot lezáró ünnepi vacsora előtt T. Mészáros András, Érd polgármestere mondott köszöntőt, jó pihenést, feltöltődést kívánva a nyári szünetre.  

A pedagógusokat ünneplő műsorban közreműködtek a Biatorbágyi Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskola diákjai.

Érdi díjazottak:

Aranycsengő Pedagógiai Díj Díszoklevelet kapott dr. Tasnádiné Kiss Ilona (Kőrösi) és Krúdy Péter (VMG).

Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át

a Batthyány iskolából Jeszenszkyné Szijj Edit, Horváth Anikó, Schóber János.

A Kőrösi iskolából Csapó Andrea, Erdei Erzsébet, Eszenyiné Molek Tünde, Faragó Ilona, Hofferek Andrásné, Ilosfai Csilla Borbála, Jánosi Eszter, Kiss Judit, Pátrovicsné Deme Erika, Veresné Juhász Erzsébet, Vincze-Károlyi Mária, Volfné Micheller Ildikó.

A Móra iskola alkalmazotti közössége.

A Teleki iskolából Brindzik Zsuzsanna, Frank Lászlóné, Kiss Ilona, Kovácsné Bézi Erika, Kühner Fruzsina, Patkóné Séra Ilona, Soós Edit.

A VMG-ből Domonkos Tünde, Kállay Adrienn, Kulcsár Edit.

Az Érdligeti iskolából Bojt Gertrúd, Borbás Gabriella, Fazekasné Sivák Rita, Juhász Ágnes, Kapinya Mária, Perluszné Jakubecz Szilvia, Dancs Ferencné, Kiss-Pál Attila, Paulov Krisztina, Soós András Attila.

A Lukin László Alapfokú Művészeti Iskolából Berg Andrea, Csóka Gabriella Ildikó, Maros Ákos, Peicsné Poznár Katalin, Petrus-Bölöni Júlia.

Pedagógiai Szolgálati Emlékérmet vehettek át a nyugdíjba vonuló pedagógusok:

a Batthyány iskolából Csizmadia Károlyné, Rozgonyi János István, Kőrösi Tamás Ferencné, a Móra iskolából dr. Gremsperger László, Rozgonyi János Istvánné, Rókás Györgyné, Kevereschánné Szabó Mária, a VMG-ből Fazekas Klára, az Érdligeti iskolából Sándor Ibolya és Török Endre.

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email