Rearview of a white delivery truck

Álhír lehet az érdi gyerekrabló furgon

Rearview of a white delivery truck

Álhír lehet az érdi gyerekrabló furgon

A polgármester szerint azonban minden gyanús jelet komolyan kell venni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az elmúlt napokban jelent meg az „Érden Láttam Hallottam” Facebook-csoportban az alábbi bejegyzés, amelynek a szerzője arra hívja fel a figyelmet, hogy az érdi iskolák környékén olyan személyek tűntek fel, akik megpróbálják elcsalni az arra közlekedő gyermekeket.

Természetesen elindult a kommentáradat a poszt alatt, sokan fejezték ki aggodalmukat, azonban voltak olyanok is, akik kételkedtek. Bár a bejegyzés írója konkrétan nem nevezte meg az érintett iskolát, azonban az egyik hozzászóló az iskolai KRÉTA rendszeren kiküldött üzenetet közzétette, amely az Érdligeti Általános Iskoláról tanúskodott:

“Tisztel Szülők!

Gondolom már mindenki hallott a furgonos esetről, amely mindkét épületünk környékén előfordult. Bevontam a hatóságokat, polgárőrséget, iskolarendőrt az ügybe.

A következő intézkedéseket vezetjük be:

Túr utca:

1. Kérem az osztályfőnököket, hogy beszélgessetek a gyerekekkel!
2. Minden gyereknek legyen hivatalos szülői jelzése, hogy mikor és kivel mehet haza. Csak írásban jelezhetik a szülők, emailben vagy E-Krétán keresztül. Legyen nyoma! Bemondásra senki nem mehet el!
3. Akik napközisek, azoknál ugyanezt kérem a napközis nevelőktől!!! Csak írásos szülői kérésre engedünk el gyereket, ha nem a szülő jön érte tanítás után!
4. Senkit sem engedhetünk el napközben, csak a szülő felügyeletével!
5. Kérem, ha továbbra is tapasztalják idegen, furcsán viselkedő felnőttek jelenlétét, út szélén indokolatlanul hosszan álló, esetleg rendszám nélküli autókat látnak, azonnal jelentsék a hatóságoknak!”
6. Amennyiben lehetséges, a gyermekek , ha másképp nem megoldható, nagyobb csapatban menjenek haza, ne egyedül!

Diósdi út:

1. Az osztályfőnököket arra fogom kérni, hogy beszélgessenek az ilyen esetekről a gyerekekkel!
2. A Diósdi úton megszigorítjuk a tanulói hazamenetelt. Csak az léphet ki egyedül a kapun, akinek erre szülői kérése van leadva. Csak írásban jelezhetik a szülők, emailben vagy E-Krétán keresztül. Elvileg ezt már megtették a szülők, ha szükséges, frissítsék!Legyen nyoma! Bemondásra senki nem mehet el!
3. A szülőket is kérem, hogy ne az utcáról telefonáljanak a gyermeknek, hogy itt vannak értük, hanem jöjjenek be a teraszig és ott vegyék át őket!
4. Kérem, ha továbbra is tapasztalják idegen, furcsán viselkedő felnőttek jelenlétét, út szélén indokolatlanul hosszan álló, esetleg rendszám nélküli autókat látnak, azonnal jelentsék a hatóságoknak!

Köszönöm az együttműködést!”

A kétségbeesett szülők a közösségi oldalon az üggyel kapcsolatban megszólították Csőzik László polgármestert is, aki  később saját Facebook-bejegyzésében tájékoztatta az érdieket.
„Szerencsére több jel is arra utal, hogy a futótűzként terjedő sztorik jó része NEM VALÓS.”

A polgármester ennek ellenére azt kérte a rendfenntartóktól, hogy járőrözzenek gyakrabban az iskolák körül, különösen az Érdligeti Általános Iskola mindkét, Diósdi és Túr utcai épületénél. Figyeljenek minden gyanús jelre és minden nyomnak járjanak utána – tette hozzá.

A rendőrség tájékoztatása szerint eddig csak egy bejelentést kaptak, azt is az általános iskola igazgatójától, Szijártóné Somogyi Mónikától, aki az első szülői jelzések után azonnal a rendőrség segítségét kérte. A rendőrséggel szorosan együttműködnek az érdi polgárőrök, sőt a budatétényiek is besegítenek.

Csőzik László megjegyezte azt is, hogy az érdi polgárőrök egyébként is rendszeresen „járőröznek” az iskolák körül, vezetőjük, Macsotay Tibor pedig megígérte, különös figyelemben részesítik az Érdligeti Általános Iskola két épületét, azt az intézményt, amellyel kapcsolatban ezek a híresztelések lábra kaptak.

fotó: freepik.com

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email