22_03_29_erdmost_nincskep

Útépítés: padkáznak, szegélyeznek

22_03_29_erdmost_nincskep

Útépítés: padkáznak, szegélyeznek

Folytatódik az érdi főútvonalak felújítása: szegélyezés, padkaépítés zajlik több helyszínen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján beszámolt róla, a Csaba és a Szövő utcában októberben terítették a kiegyenlítő aszfaltréteget, most a szegélyezés és padkaépítés folyik. Amint ezzel végeznek, sor kerül a második réteg terítésére; ez várhatóan december közepéig befejeződik.

A Szovátai úton és a Sóskúti kapcsolódó szakaszán még zajlanak a munkák, az építők kérik a munkaterületen a sebességkorlátozás és a terelések betartását. Ezen az útvonalon az első réteg aszfaltot terítették. A Szovátai úton szegélykövet raknak majd le, és a padka is készül. Az út nem lesz keskenyebb mint volt – sőt, a szélesebb padkával biztosítható lesz az ideiglenes parkolás lehetősége is az út mellet.

A Diósdi úton az Antal utca és a Riminyáki út között továbbra is forgalomkorlátozásra lehet számítani. Itt csapadékvíz-elvezetési munkák folynak. Addig haladnak, amíg az időjárás engedi, és jövőre fejezik majd be a munkálatokat.

T. Mészáros András sajtótájékoztatóján egy vasárnapi programra is felhívta a figyelmet: adventra hangolódhatunk a Szepes Gyula Művelődési Központ szervezésében a város főterén. Az adventi ünnepség alatt idén is jótékonysági süteményvásárt tart a Fidelitas érdi csoportja, a januárban nyíló tiszabökényi (Kárpátalja) gyermekotthon megsegítésére.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email