Közös összefogás eredményeként tisztul a levendulás

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, az Érdi Polgári Természetőrség, az újjáalakult Környezetvédő Egyesület és a Polgárőrség összefogásával október végén szemétszedés volt a parkvárosi levendulás (Esztergályos utca) területén, de volt olyan hulladék, amely akkor még a területen maradt. Most ettől is megtisztult a Polgárőrség, a Környezetvédő Egyesület, az ÉTH és egy vállalkozó összefogásának eredményeként a terület, ami a közeli jövőben, mint ahogy azt megígérték, lezárásra kerül a gépkocsiforgalom elől.

Hasonló tartalmaink:

A megújult Érdi Környezetvédő Egyesület hétfői közgyűlésén az látszott a legfőbb problémának, hogy még ha a lelkes környezetvédők és az Érdi Polgári Természetőrség tagjai önkéntesek bevonásával össze is szedik a szemetet Érd területein, az hogyan kerül  majd elszállításra, hiszen erre nincs kapacitásuk az egyesületnek nincsenek ehhez szükséges gépeik. Most ez a kérdés megoldódni látszik, legalábbis Parkvárosban.

Szerdán 100 m3  szemetet, csütörtökön délelőtt pedig 20-25 msittet szállítottak el az Esztergályos utca menti Natura 2000-es természetvédelmi területről azon felül, ami a múltkori szemétszedés után már elszállításra került. Macsotay Tibor, az Érdi Polgárőrség vezetője elmondta, hogy az akció a városnak nem okozott kiadást: Zimány László vállalkozó adta a markolót, amivel összeszedték a sittet, az ÉTH pedig befogadta a pusztazámori telephelyére az építési törmeléket. Időközben felkerültek a kamerák is, hogy tetten érhessék az illegális szemétlerakókat. A levendulás tehát végre kitisztult, ezután pedig valóban sor kerülhet arra is, hogy betontömbökkel lezárják ezt a zónát, hogy ne tudjanak behajtani ide azok, akik eddig szemétlerakónak használták a természetvédelmi területet.

“Elfogyott a türelem. Véget kell vetni annak az állapotnak, hogy lelkes természetvédők összeszedik a szemetet mások után, de hiába, mert azok megint jönnek, idehordják azt, és azokat kell kerülgetni, ha az ember kijön ide futni vagy sétálni a gyerekekkel”, fogalmazott az Érdi Polgárőrség vezetője. “Tárgyaltunk a polgármesterrel és az itt található magánterületek tulajdonosaival, akik beleegyeztek a terület lezárásába.”

Arra a kérdésre, hogy vajon miért nem a Sas utcai hulladékudvarra viszik a szemetet azok, akik a természetvédelmi területet használják szemétlerakónak, a Polgárőrség vezetője nem tudott felelni. Mint elmondta, az ÉTH valóban lakosságbarát megoldásokat kínál a szemételszállításra. “Van házhoz menő lomtalanítás, amikor az ügyfélszolgálaton egyeztetett időpont alkalmával elszállítja az ÉTH a ház elé kitett limlomot. A hulladékudvarban 250 kg-ig ingyenesen lehet lerakni a szemetet, nyílt napokon pedig felső korlát nélkül. A sittet, a gumit is leadhatják ingyen, ha pedig túl van ezen a 250 kg-os határon, m3-enként csupán 150 Ft-ot kell fizetni.”

A Polgárőrség vezetője elmondta, hogy tapasztalatuk szerint nem az érdi lakosok rakják itt le a hulladék többséget. “Érdet körülveszik az autópályák, ami miatt infrastrukturálisan nagyon kedvező helyzetben van a város, de ennek vannak negatív következményei is. Bárki megteheti, hogy bejön Érdre a 6-oson, felmegy Ófaluba, ledobja a szemetet, és kimegy Százhalombatta felé, vagy a 7-es felől jön, leteszi itt a szemetét, és aztán megy tovább Sóskút irányába. Ebből lett most már elegünk, ennek kell véget vetni azzal, hogy lezárjuk a területet az Esztergályos és Faragó utca, illetve a Zengő és a Sóskúti út kereszteződésénél.” Az utakat lezáró betontömböket várhatóan a napokban fogják kihelyezni.

Az Érdi Környezetvédő Egyesület hétfői közgyűlésén megtudtuk, hogy a szóban forgó területre kitett két kamera egy hét alatt 4000 felvételt készített. Ezeket átnézték, kiválogatták belőlük a használhatóakat, és továbbították őket a Polgárőrségnek. Macsotay Tibor a felvételek kapcsán elmondta, hogy azok vizsgálata most kezdődik, és komoly következményekre számíthatnak, akikről felvétel készült szemétlerakás közben.

Csütörtökön délelőtt, a sitt elszállításakor dr. Palkó Zsoltot is a helyszínen találtuk. Az Érdi Polgári Természetőrség és a Környezetvédő Egyesület vezetője egy nagyon komoly összefogás eredményének tartja a levendulás (talán most már) végleges kitisztítását.  Mint elmondta, a Polgári Természetőrség feltérképezte digitális szeméttérképen a zónát, amivel felkeresték a Polgárőrséget, ők pedig maximálisan segítettetek és együttműködtek velük abban, hogy felszámolják itt a szemetet. “Nekünk fontos az, hogy támaszkodhatunk a Polgárőrség tapasztalatára, kapcsolatrendszerére, mert nekik már van egy húsz éve kialakult szerveztük. De fontosnak tartom tudatosítani, hogy mind a három szervezet: a Környezetvédő Egyesület, a Polgári Természetőrség és a Polgárőrség is a helyiekért tevékenykedik, amiben nélkülözhetetlen szerepet játszik a személyes jelenlét, ugyanis napi szintű monitorszolgálatot végzünk Parkvárosban, és ennek során folyamatosan együttműködünk a Polgárőrséggel is.”

“A komplex megoldásoké a jövő,” tette hozzá dr. Palkó Zsolt. “Kézi erővel összeszedtük a szemetet, amit gépekkel elszállítanak egy vállalkozónak és az ÉTH-nak a jóvoltából. Mindezek mellett a megelőzésről is gondoskodni kell: rendkívül nagy lépés lesz, ha lezárják ezt a területet a gépkocsiforgalom elől. Végül fontos informálni is az itt lakókat és azokat, akik továbbra is ide akarják hordani a hulladékot. Ennek érdekében a Környezetvédő Egyesület táblákat fog kihelyezni itt a közeljövőben.”

“Talán egyszer elérjük, hogy megszűnnek a szeméthalmok, és lehet majd figyelni arra is, milyen védett növény- és állatfajok élnek itt, ezen az egyébként gyönyörű természetvédelmi területen,” zárta szavait dr. Palkó Zsolt.

 

HIRDETÉS
Címkék

kerdoiv_banner