Észrevenni a láthatatlanokat

Azokat, akiket pincékbe zárva tartanak, akiket fizikai és érzelmi bántalmazással, droggal kényszerítenek csicskasorba vagy prostitúcióra. Ma már legtöbbjüket nem fekete furgonból előugró maszkos emberek teszik rabszolgává, hanem az áldozat bizalmába férkőző “jóakarók” győzik meg arról, milyen csodás életkörülményeket tudnak majd biztosítani nekik egy kis munkával, tudtuk meg a Szülők Iskolája idei első előadásán.

Hasonló tartalmaink:

Fontos témával indult az idei első Szülők Iskolája az Ága-Boga Érdi Nagycsaládosok Egyesületének szervezésében. Kóber Ildikó, a Set Free Mozgalom magyarországi koordinátora tartott előadást a modern kori rabszolgasáról az Epicentrum Rendezvényházban összegyűlt hallgatóságnak.

Bogatin Attila, az Ága-Boga elnöke azt mondja, teljesen megdöbbent, amikor először hallotta Ildikó előadását korábban, mert nem gondolta volna, hogy a rabszolgaság még ma is létezik. Pedig igen, mint az előadó Kóber Ildikótól megtudtuk, ma Magyarországon körülbelül 36 000, világszerte pedig 40-50 millió ember él eldobható árucikként kezelve.

“Az emberkereskedelem, a modern kori rabszolgaság a drog- és fegyverkereskedelem mellett a legprosperálóbb, leggyorsabban fejlődő és legnagyobb hasznot hozó bűnügyi ágazat”, nyilatkozta kérdésünkre Kóber Ildikó. “A férfiakat leggyakrabban a munka célú kizsákmányolás fenyegeti, ők azok, akiket csicskasorban tartanak, éhbéren, kemény fizikai munkákat végeztetve velük. A nőket és a lányokat, de akár a fiúkat is leginkább a prostitúció fenyegeti”, tette hozzá Kóber Ildikó, aki szerint akárkiből lehet áldozat, ugyanakkor a legveszélyeztetettebbek a mély szegénységben élők, az aluliskolázottak és a gyermekotthonokban felnövők. “Ők sokszor nem is tekintik magukat áldozatnak, hiszen gyermekkoruktól kezdve  életük szerves része a fizikai és szexuális bántalmazás, a kiszolgáltatottság. De ma már bárkiből lehet áldozat, a fiatalokat főleg a közösségi médián keresztül hálózzák be az emberkereskedők, akik általában szeretetet vagy akár szerelmet színlelve kerülnek az áldozatok bizalmába.”

Jó, jó, de mi közöm van hozzá?- hangozhat legtöbbünk szájából a válasz. Az, hogy “akár tudomásunk van róla, akár nem, mi magunk tartjuk fenn a modern kori rabszolgaság intézményét. A mindennapi használati tárgyaink, élelmiszereink egy részét napi 14-18 órai rabszolgamunkával, veszélyes körülmények között, verbális és testi fenyegetettség és a személyi szabadság korlátozása mellett állították elő modern kori rabszolgák”, figyelmeztet Kóber Ildikó.

A Set Free Mozgalmat Amerikában indította útjára a metodista egyház, ma már felekezetközi és nemzetközi szervezet, akik a modern kori rabszolgaság felszámolását tűzték ki célul, és fő tevékenységi területeik: a megelőzés, a tanítás, a mentés és a rehabilitáció.

Kóber Ildikó az Érd FM 101.3-nak adott interjút a témában:

 

HIRDETÉS
Címkék

kerdoiv_banner