Élen a tanulásban, élen a sportban!

Nagy megtiszteltetés érte Botos Botondot. A Koroibosz KRSE érdi sportolójának, a Szent II. János Pál Iskolaközpont kéttannyelvű osztályának tizedikes tanulójának remek eredményeit nem csak Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata ismerte el. Az Európa-bajnok, világbajnoki ötödik helyezett érdi karatés Budapest Főváros Önkormányzatától az „Élen a tanulásban, élen a sportban” díjat is átvehette.

Hasonló tartalmaink:

Budapest 1969 óta díjazza azokat a fiatalokat, akik a tanulásban és a sportban kimagasló eredményt érnek el. Idén 41-en vehették át ezt a rangos elismerést. A díjakat Budapest főpolgármester-helyettese Szalay-Bobrovniczky Alexandra adta át, és a rendezvény színvonalát emelte Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is. Botos Botond az „Élen a tanulásban, élen a sportban” pályázat díjazottjaként hasznos tárgyi nyereményeket kapott.

Emellett az elmúlt időszakban sportteljesítményével is felhívta magára a figyelmet az érdi karatés, hiszen szombaton rendezték meg Szigetszentmiklóson a Nyílt Magyar Nagydíjat, a Saman Kupát.  A nemzetközi megmérettetés a Magyar Karate Szakszövetség kvalifikációs versenysorozatának pontszerző versenye is volt a jövő évi, dániai korosztályos Európa-bajnokságra.

Botos Botond egy kisebb betegséggel vágott neki a küzdelemnek, de így is bronzérmes lett, hiszen az első helyezett szlovák ellenféltől 1–1-es döntetlent ért el, ám döntetlen esetén az nyer, aki hamarabb kapta a pontot), ezért a kvalifikáció szabályai szerint két pontot kapott, így összesítettben hét pontot szerezve kivívta az indulás jogát a junior kumitések 61 kilogrammos súlycsoportjában a kontinensviadalra.

HIRDETÉS
Címkék

kerdoiv_banner