1956 és az érdi srácok

Hogyan lehet közel hozni a mai fiatalokhoz 1956-ot? Azoknak, akinek már a rendszerváltás is történelem, de még élnek a nagy- és dédszüleik, akik tanúi – vagy épp alakítói – voltak ennek a kornak, hogyan lehet újat, érdekeset mondani és mutatni erről a korszakról? Például rendhagyó előadásokon,bemutatókon, filmvetítésen, digitális pályázaton, kiállításon és kiránduláson keresztül, ahogy az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tették, ahol tematikus hét keretében foglalkoztak 1956-tal.

Hasonló tartalmaink:

Mint Szilasné Mészáros Judit iskolaigazgató elmondta, más iskolák diákjait is igyekeztek bevonni: egy digitális pályázaton keresztül az érdi fiatalok a mai technikai eszközöket igénybe véve tekinthettek vissza ’56 hőseire – például úgy, hogy facebook-profilt hoztak létre akár Nagy Imrének.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A digitális pályázat mellett a hét minden egyes napjára terveztek valamilyen programot a VMG-seknek a malenkij robot múzeumpedagógiai programtól A néma forradalom című film megtekintésén keresztül a budapesti utcai sétákig, illetve a szoborpark meglátogatásáig.

Október 19-én, a témahét zárónapján minden foglalkozás az ’56-os forradalomról szólt a gimnáziumban. Maróti Zsolt magyar-történelem szakos tanár Mienk a pesti utca címmel tartott előadást a végzősöknek, videóinterjúkon, fotókon, híradórészleteken keresztül megmutatva, hogy egyes emberek (orvos, egyetemista, a Rádió munkatársa) hogyan élték át ezt az időszakot. Mint mondta, ez nehéz téma: sokféle nézőpont van, még élnek, akik átélték, és mindenkinek megvan róla a véleménye, aki ott volt.

– Otthon a diákok nyilván hallottak már erről a korszakról; néha érzek egy láthatatlan falat, de ha személyes interjúkon keresztül közelítem meg a témát, a diákok is szívesen nyilatkoznak, és beszélgetnek otthon a szüleikkel, nagy- és dédszüleikkel arról, mi is történt 1956-ban – tette hozzá Maróti Zsolt.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Dr. Stencinger Norbert helytörténeti előadásán 1956 érdi vonatkozásaival ismerkedhettek meg a diákok, az osztálytermekben pedig drámapedagógiai és digitális tanórák, könyvtári foglalkozások, vetélkedők keretében idézték fel 1956 őszének történéseit a gyerekek. Nem maradhatott ki a programból a témával foglalkozó kiállítás sem: ezt a tizedikesei rendeztek, kalendáriumként feldolgozva, bemutatva a forradalom napjait. A díszteremben a 9. a osztály adott elő egy versjelenetet, amelynek alapja Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című műve volt.

Odakint, az iskolaudvaron a Magyar Tartalékosok Szövetsége Hagyományőrző Tagozata tartott interaktív foglalkozást, bemutatva a korabeli kézifegyvereket, katonai és rendőri egyenruhákat.  A gyerekek átélhették, mit éreztek több mint hatvan évvel ezelőtt azok a velük egyidős fiatalok, akik ugyanezeket a fegyvereket fogták a kezükben – csak épp nem egy bemutató keretében.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

HIRDETÉS
Címkék

kerdoiv_banner