Október 15-éig lehet igényelni a téli rezsicsökkentést

Azok kérhetik a lakásonként 12 ezer forint értékű támogatást, akik nem vezetékes gázt vagy távfűtést használnak, így tavasszal nem kapták meg ezt az összeget. Körmöczi Józsefné, az érdi önkormányzat Humán Irodájának vezetője az Érd FM 101.3-nak elmondta, hogy csütörtökig háromszázötvenen juttatták el hozzájuk a természetbeni támogatásról szóló nyomtatványt. Aki még nem élt a lehetőséggel, ezen a héten, szombaton is leadhatja az igénylést, hiszen hétfői, azaz hosszított ügyfélfogadással várják a klienseket, a nemzeti ünnepet érintő munkanap-áthelyezés miatt.

Hasonló tartalmaink:

Korábbi tájékoztatás szerint Érden körülbelül 2100 olyan ingatlan található, ahol nincs vezetékes gáz, vagy távhőszolgáltatás, arról azonban nincs adat, hogy ebből hány lakásban élnek. Az irodavezető hangsúlyozta, hogy a támogatás természetbeni juttatás, vagyis az igénylőnyomtatványon szereplő tüzelőfajták közül lehet választani. Azt, hogy mikor és hogyan vehető át, arról később tájékoztatnak minden érintettet. Azt is elmondta, hogy a katasztrófavédelem szúrópróbaszerűen a helyszínen ellenőrizheti az igénybejelentés jogosságát. A téli rezsicsökkentés  igénylőlapja letölthető a város honlapjáról, az erd.hu oldalról, illetve átvehető és leadható a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán vagy a humán irodán – október 15-ig.

Címkék

kerdoiv_banner