Új eszközök a sulistúdióknak az Ifjúsági Önkormányzattól

Összesen félmillió forint értékben kapott stúdiótechnikai eszközöket a Gárdonyi gimnázium, a Kós szakképző iskola és a VMG az Ifjúsági Önkormányzattól. A hamarosan leköszönő testület tagjai szerda délelőtt adták át a hangtechnikai és egyéb berendezéseket az intézményeknek.

Hasonló tartalmaink:

A középiskolai stúdiók támogatása kezdettől hagyomány az Ifjúsági Önkormányzatnál – mondta el tudósítónknak Balázs Bence, az IFÖ tagja, hozzátéve: eredetileg 450 ezer – azaz iskolánként 150-150 ezer – forintot  irányoztak elő erre a célra, de mivel drágultak az iskolák által igényelt eszközök, 50 ezer forinttal megtoldották a fenti összeget.

– Az iskolák, illetve stúdiók dönthettek arról, mit kérnek. Főleg hangtechnikai eszközökben gondolkodtak; a Vörösmarty gimnázium mikrofonokat, állványokat, kábeleket kért és kapott. A másik két intézmény is hasonló termékeket igényelt – jegyezte meg Bence, hangsúlyozva: az iskolai rendezvények lebonyolításánál elengedhetetlen a kihangosítás, a jó minőségű mikrofon.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

– Nagy szükségünk van ezekre az eszközökre, mert rengeteg rendezvényünk van, éves szinten harminc-negyven alkalommal hangosítunk, videózunk. Most is olyan eszközöket kértünk, amelyek nagyon kopnak, fogynak – mondta tudósítónknak Varga Zsolt, a VMG stúdióját vezető tanár, akitől megtudtuk azt is: az előző két évben fénytechnikát, hangkeverőt igényeltek, és az Ifjúsági Önkormányzat akciójának köszönhetően mostanra minden olyan eszközt be tudtak szerezni, amire nagy szükségük van.

A tanár úr elmondta azt is: az iskolai stúdió fejlesztésére egyébként nehéz forrást találni; az intézmény alapítványa szokott segíteni, a fenntartótól kapott összegek pedig leginkább a fogyó alkatrészek pótlását szolgálják. A nagyobb volumenű eszközöket csak így, nagyobb összegű támogatással tudják beszerezni.

Az IFÖ tagjai szerda délelőtt először az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumba szállították el a stúdiótechnikai eszközöket, ezt követően az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumba, majd az ÉSZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájába vitték el a felszerelést.

Címkék

kerdoiv_banner