Újjáépítik a Csaba utcát

Szeptember 25-én megkezdődik a Csaba utca burkolat-megerősítése: először a keleti félpályán kezdődnek meg a munkálatok, október elsején pedig a nyugati félpályán. Szeptember 25-től október 4-ig a Csaba utcát csak a buszok és az ott lakók használhatják, a keresztutcákból sem lehet behajtani.

Hasonló tartalmaink:

Mint a polgármester elmondta, szeptember 25-én az utca keleti félpályáján kezdődnek meg a munkálatok, a Diósdi úttól a Tárnoki útig (Gyömbér utcáig). Az úgynevezett remix technológiát alkalmazzák, azaz felszedik a régi burkolatot, és útalapként újrahasznosítják. A remixelt szakaszon tilos a közlekedés.

A Tárnoki út Gyömbér utca és Ürmös utcai szakasza nem lesz lezárva a forgalom elől, ott lehet majd közlekedni. Szeptember 28-án a remixelt félpályára kötőréteg kerül, ezután használható lesz.

42174040_679766392408358_3185095884983500800_n

Október elsején az utca nyugati félpályáján indul meg a remixelés, szintén a Diósdi úttól a Tárnoki útig (Gyömbér utcáig). Az érintett szakaszon nem lehet majd közlekedni. A remixelt félpályára október 4-én kerül kötőréteg, ezt követően már rámehetnek az autósok.

T. Mészáros András elmondta azt is: szeptember 25-től október 4-ig a Csaba utcát csak a buszok és az ott lakók használhatják, a keresztutcákból sem lehet behajtani.

 

Címkék

kerdoiv_banner