Krajnyák Eb-bronzérmes!

Az olaszországi Terniben rendezett kerekesszékes vívó Európa-bajnokság második versenynapján a tőrözők elődöntőjében kikapott honfitársától, a későbbi győztes és így címét megvédő Hajmási Évától, ezáltal bronzérmet szerzett az érdi parasportoló, Krajnyák Zsuzsanna.

Hasonló tartalmaink:

Az olasz verseny első napján a női párbajtőrözők A-sérültségi kategóriájában Krajnyák ígéretesen kezdett, öt győzelemmel és egy vereséggel másodikként zárta a csoportküzdelmeket, majd a nyolcaddöntőben spanyol riválisát verte. A negyeddöntőben azonban honfitársától, Veres Amarillától kikapott, így ötödik helyen zárt, míg Veres bronzérmes lett.

A második napon a tőrözőknél ötfős csoportját három győzelemmel és egy vereséggel nyerte, a tizenhat között így erőnyerő volt, a nyolc között pedig ukrán ellenfelét győzte le. Az elődöntőben azonban a címvédő és mint kiderült idén is végső győztes Hajmási Évától kikapott, így bronzérmet szerzett.

Az Európa-bajnokságon az UTE másik érdi kerekesszékes vívója, Dani Gyöngyi vállsérülés miatt nem indult.

Krajnyák Zsuzsanna számára a kontinensviadal szeptember 22-én, a tőrözők csapatversenyével folytatódik és zárul.

(Fotó: MTI/Beliczay László)

Címkék

kerdoiv_banner