Balkáni szindróma a könyvtárban

Érdekes előadással kezdte az Érdi Napok után az őszi évadot a Csuka Zoltán Városi Könyvtár, ahol szeptember 19-én, szerdán délután a Balkáni szindróma – zenés komédia személyes felhangokkal – volt látható és hallható a Malko Teatro Bolgár Nemzetiségi Színház előadásában. 

Hasonló tartalmaink:

Aki ismeri a társulatot, az tudja, hogy előadásaikban (szinte kizárólag kortárs szerzők műveit viszik színpadra) mindig próbálják dialógusra hívni a közönséget, és talán éppen ennek köszönhetik közönségsikerüket, miközben véletlenül sem hajtanak az olcsó népszerűségre, azaz ragaszkodnak függetlenségükhöz és a kialakított stílusvilágukhoz. Nem úgy a műfaji, nyelvi és formai határokhoz, amelyeket vállaltan, ahogy ők mondják: “gátlástalanul” át-áthágnak. Így talál egymásra előadásaikban a hagyomány és az újítás, az autentikus zene és a jazz, hogy csak egy pár példát említsünk.

„Élünk szegényen, hősies létben, valami furcsa törvény szerint. Kéne még inni, de nem fizet senki. Mit lehet tenni? – balkáni szindróma.”

A Balkáni szindrómában a kortárs bolgár szatíra kiemelkedő alkotója, Sztaniszlav Sztratiev írásai dominálnak, de az alkotók beleszőtték saját élményeiket is, ahogy írják: “jót és rosszat egyaránt, mintha az irodalom és a valóság egymással versenyeznének minden pillanatban. A szövegeket olyan dalokkal fűszerezzük, amik eddig, így nemigen hangzottak el magyar színpadon, nem csak azért, mert jazz zenészek nyúlnak hozzá, hanem azért is, mert úgy adjuk elő őket, ahogy Sztaniszlav Sztratiev játszik szavakkal, gondolatokkal, eszmékkel, országokkal. Az irodalmi anyag, a zenei feldolgozások és az egyéni élmények hármasa, egységbe forrt és elgondolkodtató, szórakoztató, élményt adó egy órát ad a nézőnek. ”

(kép: Malko Teatro)

Címkék

kerdoiv_banner