Oda a hibátlan mérleg…

Fordulatos mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a Csepel FC vendégeként az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának harmadik körében.

Hasonló tartalmaink:

Helyzetek nélküli nyíltsisakos küzdelmet hozott az Érdi VSE csepeli mérkőzésének eleje, hiszen amíg a védelmek stabilan tartották magukat, a támadók rendre belehibáztak az akciókba. Aztán az érdiek egyre inkább átvették a kezdeményezést, amely lehetőségekkel is társult. Ennek köszönhetően bő negyed óra után meg is szerezte a vezetést a vendég csapat, amikor Mojzer György lépett ki jól, majd jobbról adott középre. Ezt Pallagi Botond még a kapufára lőtte, majd a kipattanónál Kelemen Patrik próbálkozott, de ez is kijött a kapusról, harmadszorra azonban Pallagi Botond nem hibázott (0–1)!

A kontrákra berendezkedő hazaiak is egyre veszélyesebbek lettek, s amíg az érdiek nem tudták megduplázni előnyüket, addig kiegyenlítettek a vendéglátók, ugyanis a szünet előtt Mankó Dávid lépett ki az érdi védők közül, s ziccerben elpasszolt Kertész Ferenc mellett (1–1).

A szünet után nem sokkal meg is fordította az állást a Csepel FC, miután egy érdi támadást kontrázott meg Torda Bence, aki a jobbszélen meglódulva egészen az érdi kapuig gyalogolt, hat méterről leadott lövését Kertész Ferenc nem tudta védeni (2–1).

Ezt követően még inkább visszaálltak a hazaiak, s az érdiek irányították a mérkőzést. Ennek pedig hamar meglett az eredménye, miután a 62. percben egy szögletet követően Honti Attila fejelt Major Barnabás kapujába (2–2).

A hátralévő fél órában az érdiek nyomtak a vezetés újbóli megszerzéséért, de nem jött össze a harmadik találat, így 2–2-es döntetlennel ért véget a találkozó.

„Úgy érzem, ez egy nyert meccs volt, egyéni hibákból kaptuk a gólokat, amik ezen a szinten nem férnek bele. Szereztünk ugyan két gólt, de ez is kevés volt a győzelemhez. Pontosabbnak kell lennünk, ha jobban koncentrálnánk, akkor az ilyen meccseket meg tudnánk nyerni. A kontrákat nem tudtuk lereagálni, ha ezt kijavítjuk, akkor meg tudjuk nyerni a meccseket” – mondta az érdiek második gólját szerző Honti Attila.

„Amíg ajándékgólokat adunk az ellenfeleknek – mindegy, hogy hívják az ellenfelet – addig az ellenfél visszaáll kontrázni. Amíg ilyen gólokat kapunk, ne reménykedjünk abban, hogy extra dolgok fognak történni – kezdte Limperger Zsolt. – Az az igazság, hogy annyira sok helyzetünk sem volt, kilencen védekeztek, és egy ilyen lassú pályán nehéz folyamatos, gyors játékot játszani. Minden mérkőzésnek megvannak a kulcspillanatai, amikből mi ezúttal nem jöttünk ki jól. Egy nullnál is uraltuk a játékot, aztán egy figyelmetlenség után kaptunk egy gólt, utána meg egy óriási figyelmetlenségből kaptunk még egy elkerülhető gólt. De, ami fontosabb: változtatnunk kell a játékon, mert a hátsó három ember nagyon lassan járatja a labdát, egy jobb pályán viszont ez könnyebb lesz” – értékelt az Érdi VSE vezetőedzője.

Az Érdi VSE legközelebb augusztus 25-én, 17 órakor lép pályára, amikor a BKV Előre együttesét fogadja az Ercsi úti Sporttelepen.

NB III, Nyugati csoport, 3. forduló
Csepel FC–Érdi VSE 2–2 (1–1)
Csepel, 250 néző. V: Maml (Iványi I., Nagy Márk.)
Csepel FC: Major – Teplán, Mészáros R., Mészáros L., Takács L. – Szabó P. (Vargovics, 61.) – Vörös B. (Tóth M., 88.), Fisli, Torda B., Mankó (Szabó E., 75.) – Kocsis.
Vezetőedző: Tamási Zoltán

Érdi VSE: Kertész F. – Honti, Bozsoki, Csiszár, Pintér N. – Koós (Kónya, 67.), Pallagi, Melczer – Balázsovics (Kalmár, a szünetben), Mojzer, Kelemen P.
Vezetőedző: Limperger Zsolt

Gól: Mankó (41.), Torda (52.), ill. Pallagi (15.), Honti (62.)

HIRDETÉS
Címkék

kerdoiv_banner