Hetvenöt gólos térségi csata

Hetvenöt gólt hozott a VIII. Érdi Kupa második játéknapjának térségi rangadója, ahol az ÉRD 38–37-re győzte le a Budaörsöt. A VIII. Érdi Kupa harmadik napján 18 órától az MTK és a Budaörs játszik, míg a torna utolsó mérkőzésén a veretlen ÉRD a nyeretlen Egyesült Államok válogatottjával csap össze.

Hasonló tartalmaink:

Remekül kezdett a Budaörs ellen a VIII. Érdi Kupa második játéknapján az ÉRD, hiszen Szabó Edina együttese a nyolcadik percben Krpezs-Slezák Katarina vezetésével már 7–3-ra vezetett, de a vendégek sem adták meg magukat, s nem akartak leszakadni, amelyről Pálos-Bognár Barbara, Szöllősi-Zácsik Szandra és Hornyák Ágnes gondoskodott. Azonban Szabó Edina időkérését és Janurik Kinga beállását követően stabilizálódott a védekezés, ennek köszönhetően pedig a szünetre 19–15-ös előnnyel vonult az ÉRD.

A második félidő elején potyogtak a gólok, öt perc alatt 4–6-os elosztásban, így a Budaörs két gólra zárkózott, de ennél közelebb nem tudott kerülni, hiszen az ÉRD meg-meglépett ellenfelétől, így 45 perc után már 29–23-ra vezetett. Azonban egy 5–1-es sorozattal ismét közelebb került a Budaörs.

A hajrában sem álltak le a felek, az utolsó tizenegy perc húsz gólt hozott, hol az ÉRD lépett meg néhány góllal, hol a Budaörs tudott zárkózni, de Mihály Attila lányai csak egy gólra tudták megközelíteni Tóth Gabrielláékat, egyenlíteni nem tudtak, így az ÉRD 38–37-re nyert.

A VIII. Érdi Kupa harmadik napján 18 órától az MTK és a Budaörs játszik, míg a torna utolsó mérkőzésén a veretlen ÉRD a nyeretlen Egyesült Államok válogatottjával csap össze.

VIII. Érdi Kupa
ÉRD–Budaörs 38–37 (19–15)
ÉRD: Foggea – Krpezs-Slezák 12, Lavko 5 (1), Tóth G. 5, Kisfaludy 2, Kovacsevics 2, C. Lassource 2
Csere:
Janurik (kapus), Kiss N. 3, Király R. 1, Szabó L. 1, Gávai 4, Reizinger
Vezetőedző:
Szabó Edina

BUDAÖRS: Sipeki – Ertl 3 (1), Hornyák Á. 6, Pálos-Bognár 3, Pásztor 1, Szöllősi-Zácsik 8, Kiskartali
Csere:
Wéninger, Kastl (kapusok), Dávid-Azari 4 (2), Hajduch, Gerháth 2, Zsigmond 1, Mézes 3, Szabadfi 2, Horváth L. 4
Vezetőedző:
Mihály Attila

Az eredmény alakulása. 8. perc: 7–3. 15. p.: 10–9. 17. p.: 14–11. 27. p.: 19–14. 35. p.: 23–21. 45. p.: 29–23. 49. p.: 30–28. 52. p.: 33–28. 55. p.: 34–33.

Kiállítások: 12 (kiállítva: Szabó Laura, 47. perc), ill. 4 perc

Hétméteresek: 1/1, ill. 5/3

A játéknap másik mérkőzésén:
A második nap nyitómérkőzésén az MTK jól kezdett az Egyesült Államok válogatottja ellen, miután Golovin Vlagyimir lányai a meccs elején hamar ötgólos előnybe kerültek (1–6), majd ugyan az amerikaiak támadásban feljavultak, de a szünetre így is megnyugtató, kilencgólos előnnyel vonult a fővárosi alakulat (8–17). A második félidőben nem álltak meg Fekete Bozsanáék, a játékrész derekán már 26 10-re vezettek, végül 32–14-re nyertek.

Amerikai Egyesült Államok–MTK Budapest 32–14 (8–17)
Legjobb dobók: Merritt 3, Gacon, Hartnett, Andersen, J. Rhoads 2-2, ill. Karnik 8, Mihálffy, Fekete B. 5-5, Slakta, Termány 4-4

Fotók: Boros Sándor

 

Címkék

kerdoiv_banner