Hamarosan indulhat a bíróság építése

Hamarosan elindulhat az Érdi Járásbíróság építkezése a Szabadság téren, az orvosi ügyelet melletti telken, ahol a kivitelező már befejezte a bontási munkálatokat. A járásbíróság jövő januárban megkezdi működését Érden, ideiglenesen – azaz míg el nem készül az új épület – a Felső utca 43. szám alatt.

Hasonló tartalmaink:

Az önkormányzat két éve megvásárolta az építkezéshez szükséges ingatlanokat, megtörtént az összevonásuk, és átadták a területet az építkezés felett diszponáló Budapest Környéki Törvényszéknek.

A tervek is elkészültek, a források is rendelkezésre álltak, fél éve megkezdődhetett volna a kivitelezés, csakhogy az építési engedély nem érkezett meg időben, azaz 2017. december 31-éig. Január elsejétől a megváltozott jogszabályok miatt a terveket plusz egy fórummal kellett egyeztetni, ami fél évvel hátráltatta az építkezés elindulását.

kép2

Végül ezek az egyeztetések sikeresen lezárultak, és a közeljövőben megkezdődhet a kivitelezés is – tudtuk meg dr. Bács István alpolgármestertől.

20180716_174429

Az Érdi Járásbíróság illetékességi területe hét településre – Diósd, Érd, Pusztazámor, Sóskút, Százhalombatta, Tárnok és Törökbálint – terjed majd ki. Ezek jelenleg a Budaörsi Járásbíróság illetékességi területéhez tartoznak – de már nem sokáig. Az Érdi Járásbíróság ugyanis 2019. január elsején megkezdi működését. A fél éves csúszás miatt erre az időpontra az új épület nem készül el, ezért a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény szomszédságában, a Felső utca 43. szám alatt – ahol a patika, illetve a háziorvosi rendelők vannak – bérelnek ki ideiglenesen két szintet.

kép3

Címkék

kerdoiv_banner