MÁV: egyre több vonat indul már a Déliből

FRISS: Tovább csökkentek a Déli pályaudvart érintő korlátozások. A pusztaszabolcsi (S40) és dunaújvárosi (S42) vonatok még Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek, de minden egyéb járat a Déli pályaudvarig közlekedik és onnan is indul. Előre láthatóan kora estig a vonatok egy részénél hosszabb menetidővel és késésekkel kell számolni az érintett vasútvonalakon.

Hasonló tartalmaink:

Mint azt kedden hírül adtuk, a Déli pályaudvaron tolatás közben kisiklott egy motorvonat, és megdöntötte a felsővezeték-tartó oszlopot, emiatt szüneteltették, illetve jelentősen korlátozták a vonatközlekedést.

Kedd éjjel a MÁV arról tájékoztatott, hogy röviddel 22 óra után befejeződött a motorvonat visszaemelése. Ezt követően kezdhették el a szakemberek a vágány javítását, majd a szerelvény elvontatását. Ezek után, az éjszaka folyamán, nekiálltak a kidöntött felsővezetéket tartó oszlop és a vezetékrendszer szerelésének. A helyreállítás szerdán hajnalban és napközben is folytatódik, ezért továbbra is korlátozásokra és jelentős késésekre kell számítani.

A vasúttársaság kéri az utasokat, indulás tájékozódjanak az állomásokon az információs szolgálatoknál, továbbá a MÁV-csoport honlapján, illetve a Vonatinfón. Mobiltelefonról a vonatinfó applikáción keresztül is elérhetők az ezzel kapcsolatos információk.

Az utasok tájékozódhatnak a MÁVDIREKT információs szolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom hálózatból a +36 (30) 499 4999-es, Telenor hálózatból a +36 (20) 499 4999-es számon érhető el a MÁVDIREKT.

Forrás: mavcsoport.hu

 

GIA-FORM
HIRDETÉS
Címkék