Kiállítás, zene és irodalom a természetben

Kedden indult és június 22-én, pénteken ért véget a harmadik Alkotni-KÉK művésztelep a Czabai-kertben. A négynapos szabadtéri tábort a Poly-Art szekciója, a Képzőművészek Érdi Közössége szervezte, házigazdája pedig a 41 éve természetvédelmi oltalom alatt álló őstölgyes tulajdonosa, Czabai Balázs volt. A záróműsort az Irodalomkedvelők klubjával az IRKA-val közösen rendezték meg, amely a hetedik születésnapját is itt ünnepelte.

Hasonló tartalmaink:

Bár délelőtt még úgy tűnt, hogy a hirtelen érkező hidegfront elmoshatja a fák lombjai alá tervezett festmény- és kerámiakiállítást, szerencsére az égiek megkegyelmeztek, s a KÉK idei művésztelepén született alkotások mégis közszemlére kerülhettek, valamint a poétika művelői is megtarthatták hagyományos idényzáró műsorukat.

Ebben az évben tizennégy amatőr, illetve autodidakta képzőművész vett részt a Czabai-kerti szabadtéri táborban, többen közülük csak nemrégen csatlakoztak a közösséghez. Pazár Anna elmondta lapunknak, hogy minden várakozását felülmúlta ez a valóban festői környezet, meg az alkotótársak kedves fogadtatása. Azért is örült ennek a lehetőségnek, mert csak pár éve kezdett el festeni, s itt egymástól is sokat tanulhattak a résztvevők. A barátkozások, jó hangulatú beszélgetések pedig még élvezetesebbé tették számára ezt a pár napot – tette hozzá. A közösség tagjai nagy örömmel fogadták és megtisztelő volt számukra, hogy a hét folyamán Eőry Emil szobrász-, festőművész, valamint Karsch Manfred grafikus, festőművész is ellátogatott a Czabai-kerti alkotótáborba. Mindenkihez volt pár biztató szavuk, s ahol szükségét látták, némi tanácsot is adtak a további munkához.

Révész Gábor, aki tavaly év végén Bálint Imrétől vette át a Képzőművészek Érdi Közösségének vezetését, elégedetten nyugtázta, hogy az amatőrök harmadik művésztelepén sok értékes festmény, kerámiatárgy, sőt az idén először fafaragvány is született, amelyekből majd augusztus 25-én kiállítás nyílik az új Parkvárosi Közösségi Házban, hiszen a Czabai-kerti „villám bemutatkozást”, amit Holló Piroska festőművész méltatott, csupán a Poly-Art tagok és vendégeik láthatták.

Az alkotótábor záróműsorát követően az IRKA került fókuszba. A negyedévente megjelenő irodalmi folyóiratnak immár a hetedik születésnapját ünnepelték a szerzők és az olvasók. Daróci Lajosné, az Irodalomkedvelők klubvezetője úgy fogalmazott: Nagyon fontosnak tartja a közösségi összetartást, hogy egymást segítik, tanítják a tagok, ugyanakkor rengeteget olvasnak, művelődnek, úgy alkotnak. Igényesen, nagy műgonddal írnak, nem csoda, hogy országos kiadók is felfigyelnek rájuk – mondta. Az IRKA születésnapja is attól jelentős és emlékezetes ünnep tagjaik számára, hogy ilyenkor irodalmi díjakat szoktak adományozni.

Az Alma Latina magával ragadó koncertjét követően vers-, próza-, és diák kategóriában osztották ki az idei Irodalmi Díjakat, valamint az IRKA Emlékérmet, mellyel azokat tüntetik ki, akik az IRKA-klubért sokat és folyamatosan fáradoznak. Utóbbi kitüntetést ketten, egyrészt Bálint Edit újságíró kapta, aki a Poly-Art munkáját a megalakulásától figyelemmel követte, s rendszeresen tudósított rendezvényeiről, másrészt Szabó Ilona Valéria érdemelte ki, aki a Poly-Art honlapjának fáradhatatlan szerkesztője, aktualizálója, friss híreinek megosztója. Vers kategóriában a többkötetes, Baka Györgyit, az Írószövetség tagját, valamint Szabó Imrét díjazták, akinek az IRKA elsőként rögzítette lemezre versfelolvasását. Prózában IRKA Irodalmi Díjat vehetett át Nagy-Rakita Melinda, aki munkásságáért országos elismerésekkel is büszkélkedhet. Diák kategóriában Pálfi Nándort tüntették ki, s idén először új díjazási formát is bevezettek, Poly-Art Elismerő Oklevéllel fejezték ki köszönetüket azoknak, akik önzetlenül támogatták és segítették a két szekció munkáját, köztük Kiss Sándornak, az Alma Latina együttesnek, Orbán Péternek és Habos Lászlónak.

GIA-FORM
HIRDETÉS
Címkék