„Ha csinálsz valamit, azt csináld rendesen!”

Sokaknak nem kell bemutatni, hiszen tősgyökeres érdiként rengeteg ismerőse és barátja van Gaszt Attilának, aki nemrég az Év Gyára címet nyerte el vállalkozásával, a GIA Form Kft-vel. A történet: ahogyan egy garázsból induló családi vállalkozás ma már egy hipermodern üzemcsarnokban világszínvonalú munkát végez, egészen meseszerű. Hogyan válik a legkisebb királyfiból sikeres üzletember, erről szól a következő interjú.

Hasonló tartalmaink:

Tősgyökeres érdiek?
Nagyon régi érdiek vagyunk, az édesapám és az édesanyám szülei is itt éltek már Érden. Olyannyira érdiek vagyunk, hogy valamennyien a Vörösmarty Mihály Gimnáziumba jártunk. Oda jártam én is, a feleségem is, az édesanyám, de még az anyósom is, most pedig a gyermekeim tanulnak az intézményben.

Az édesapja már az ön gyermekkorában is szerszámkészítő volt. Egyértelmű volt, hogy Ön is ezt a pályát választja?
Számomra egyértelmű lett volna, hogy én is a szerszámkészítői pályát válasszam, azonban akkoriban, amikor a döntésre sor került – a rendszerváltás környékén –, akkor az édesapám, látva a kiváló gimnáziumi eredményeimet azt mondta, hogy több lehetőségem lehet a kereskedelemben és a vendéglátásban, hiszen szerszámkészítő van elég a családban, ugyanis addigra a bátyám is kitanulta a mesterséget. A nyelvtudásom adott volt, így el is kezdtem a szállodaipari tanulmányaimat, amit aztán fél év után gyorsan át is értékeltem. Befejeztem ugyan az iskolát, de 1991 januárjában lementem a műhelybe és hivatalosan is elkezdtem dolgozni. Óriási lelkesedéssel, amolyan hűbelebalázsként ugrottam neki a feladatnak, azt gondoltam, hogy én majd megváltom a világot. Ekkor apukám, aki a mesterem volt, megállított és azt mondta: ne kapkodj, ha csinálsz valamit, azt csináld meg rendesen, vagy neki se állj! Ez számomra egy olyan mondat, ami egy életen át elkísér…

Nem volt fura, hogy az édesapja nem akarta kezdetben, hogy ön is ezt a pályát válassza? Akkoriban annyira egyértelmű volt, hogyha valakinek „üveges az apja, akkor a fia is az lesz”.
Azért nem volt ez egyértelmű, mert a család korábban nagyon megszenvedte az államosítást. A nagyapám pék volt, az övé volt a Gaszt Pékség. Ez olyan volt akkoriban, mint ma a Soós Pékség. Az öreg Soós még anno a nagyapámtól tanulta a mesterséget. Aztán amikor az államosítás során elvették a nagyapámtól a pékséget, ami tele volt akkoriban német gyártmányú gépekkel, s azután ő alkalmazottként dolgozhatott a saját pékségében, akkor érthető módon azt mondta édesapámnak, hogyha maszek lesz, eltöri a derekát. Így volt egyfajta kontroll a családunkban, ami az apámat is óvatosságra intette és késleltette az önállósodását. Ennek tudatában megértettem apám döntését.

Mégis félév szállodaipari tanulmányt követően a műhelyben kötött ki. Hogy alakult ezután, meddig maradt a gépek mellett?
Tizenkét évet dolgoztam a gépek mellett, egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy nem lehet egyszerre a műhelyben dolgozni, éjjel árajánlatot írni, napközben a gépek mellől a beszerzéssel és az ügyfelekkel is foglalkozni. Nem volt más út, ez a fejlődés része volt.

Könnyű volt ezt meglépnie, olyan típusnak látszik, aki szeret mindent kontroll alatt tartani?
A mai napig nagyon szívesen vagyok az üzemben, de be kell látni, hogy itt 67 ember dolgozik és én nem akkor vagyok hasznos, ha az üzemben állítom a fröccs technológiát, vagy illesztem a szerszámot, hanem ha a cég dolgaival foglalkozom. Nagyon nehéz volt kiadni a feladatokat a kezemből és nehéz volt a szervezetet felépíteni, de megérte.

 

 

 

Néhány mondatban legyen kedves, foglalja össze a cégtörténetét, egészen meseszerűen alakult az életük.
A szüleim családi háza mögött kezdődött minden 1988-ban, amikor egy tipikus garázsvállalkozásként megalapította az édesapám a saját egyéni vállalkozását és a hazai megrendelők számára elkezdett szerszámgyártással foglalkozni. Én 1991-ben a felsőfokú tanulmányaim mellett álltam be hozzá „inasnak”. Kezdetben egy gépünk volt, ahhoz vett még egyet, majd még kettőt, azután a privatizáció idején már együtt vásároltunk gépeket. A kilencvenes évek elején megjöttek az első németországi megbízások, amelyekhez kamatoztatni tudtam a német nyelvtudásom. Ebben az időben vettük fel az első alkalmazottakat, akik nem a család tagjai voltak, majd 1997-re kinőttük a családi ház garázsát és a Kornélia utcában bővítettük telephelyünket és a tevékenységünket CNC-forgácsolással illetve fröccsöntéssel. 2002-ben kinőttük az egyéni vállalkozói kereteket, így 2003-ban megalapítottuk a cégünket, a GIA Form Kft-t, amelynek 80 százalékban vagyok én, 20 százalékban pedig az édesapám a tulajdonosa. A cégalapítás után elképesztő fejlődésnek indultunk. Ötvenmilliós bevételből lett hirtelen százmilliós árbevételünk, majd ebből a következő évben száznyolcvan, majd háromszázhatvan, ötszázmillió és így tovább. A tavalyi évben elértük az 1,5 milliárd forintos árbevételt, ami azt jelenti, hogy 15 év alatt 15-szörös volt a növekedésünk. A fejlődést pedig annak köszönhettük, hogy behoztuk a CNC technikát és elindítottuk a fröccsöntést is. Kezdetben csak azért vettünk fröccsöntő gépet, hogy a saját szerszámainkat le tudjuk tesztelni. Azonban az ebben rejlő lehetőségeket az ügyfelek is felismerték, mármint, hogy tudunk egyszerre szerszámot készíteni és fröccsönteni, s ha már ezt tudjuk, és le tudjuk tesztelni a szerszámot, akkor tudunk nullszériát is gyártani, ebből következően szériát is. Tudniillik a fröccsöntés az önmagában csak egy dolog, de az alapja a szerszámkészítés, és ha valahol nincs meg egy profi szerszámkészítő bázis, abból nem lesz jó fröccsöntő üzem, mert az alapkompetencia az ott van a szerszámkészítésnél. Ha nem jó a szerszám, nem lehet jól fröccsönteni. Ezért jó az ilyen típusú vállalkozás, ahol a szerszámkészítés az alap és arra épül a fröccsöntés és nem fordítva, hogy a fröccsöntő akar szerszámot készíteni, mert az sose lesz jó. Ebből lett nekünk nagyon sok munkák, mire jött egy ügyfél, aki azt mondta, hogy annyira belénk szeretett, hogy tudna nekünk hét gépre éjjel-nappal munkát adni. Mivel erre akkor még nem voltunk felkészülve, két év türelmi időt kértem, mert akkor még nem volt arra lehetőségünk, hogy megvegyünk hét darab húsz millió forint értékű gépet, és már akkor is azt vallottam, hogy addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér. Soha nem vettünk fel hitelt, mindig lépésről lépésre építkeztünk.

Sikerült két év alatt ekkorát fejlődni?
Olyannyira, hogy bő egy év alatt felépítettük a kapacitást és ezzel párhuzamosan elkezdtünk növekedni. 2006-ben aztán megkaptuk az első autóipai megrendelésünket, a Peugeot 1,6 HDI légtömegmérő-házát kezdtük el gyártani, ami évi egymillió- egymillió-kétszázezer darabos gyártást jelentett, azonban ezt a munkát, már a Kornélia utcában sem tudtuk elvégezni. Ugyan 2004-ben megvásároltam a mai üzemünk területét, azonban az sem úgy történt, hogy egyik napról a másikra felépítettük, ezért átmeneti időszakra a Szajkó utcába költöztettük a fröccsöntő üzletágat és Várpalotán is béreltünk egy üzemet.

A válságot megérezték?
Nyilván bennünket is érintett. Volt egy húsz százalékos forgalom visszaesés, de azután újraterveztük a gondolatainkat és az üzletpolitikánkat, majd elkezdtünk újra építkezni. Fizikailag is, hiszen 2012-ben tettük le az alapkövet és 2013-ra felépítettük a mostani üzemünket, majd 2014. január 6-án elkezdtük itt a munkát.

Milyen célokat tűzött ki maga elé azzal, hogy felépítette a csarnokot?
Azt szerettem volna elérni, hogy négy év alatt, vagyis 2018-ra meg tudjam duplázni a kapacitásainkat és az árbevételünket. Ezt két év alatt sikerült összehoznunk. A munkavállalókat is érintette a fejlődés. Harmincöt fővel költöztünk ide, mostanra hatvanheten vagyunk.

Apropó, munkavállalók. Tavaly is és idén is megnyerték a dolgozói elégedettség kategóriát az Év gyára versenyben. Minek köszönhető ez?
Hiszek a személyes kapcsolatok erejében. Úgy gondolom, hogy mindenki a saját csapatába olyan embereket választ, akivel megtalálja a közös hangot. Mindenkit személyesen én hallgatok meg, mielőtt felvenném. Nálunk az alapot jelenti, hogy valaki emberileg legyen rendben, hiszen a szakmát meg lehet tanulni, viszont ha az alapvető emberi értékek nincsenek meg, akkor az illető sosem lesz csapattag és kiveti magából a közösség. Mindenki nagyon fontos nekem, egy időben még azt is fejből tudtam, hogy kinek mikor van a születésnapja.

Ezek szerint alacsony a fluktuáció?
Azt nem állítom, hogy nincsen, hiszen előfordulhatnak olyan élethelyzetek, amikor muszáj változtatni, de nagyon kevés ember cserélődik nálunk. A másik oldalról viszont, meg kell említsem, hogy van egy keménymag is, akikkel már több mint húsz éve együtt dolgozom. A szerszámüzem-vezetőm, aki például még mindig csak 42 éves, húsz éve van velem. A napokban tartottuk a jubileumi ünnepségünket, ahol hét kollégát jutalmaztunk, mert már a kezdetek óta itt dolgoznak. Többen azt mondják, hogy innen szeretnének nyugdíjba menni. Van olyan kollégám, akit az iskolapadból hoztunk ide, 25 éves, de ő is azt mondja, hogy neki ez az első munkahelye, de nem is akar többet…

Ez fontos Önnek?
Nagyon fontos. Számomra a család és a csapat az első. Sokkal nagyobb prioritást élvez az, hogy a csapat egységes legyen, minthogy két százalékkal több legyen a nyereségünk. Ha ez nem így lenne, akkor ez az egész nem tudna így működni. Látta a GIA Form logót? Van benne egy kis plusz jel. Nem véletlen, nálunk ez a családias hangulat és a megbecsülés jelenti a pluszt…

Gaszt Attila feleségével és gyermekeivel a GIA-Form Kft. 30/15 jubileumi party-nHa már szóba hozta a családot, hogyan tudta összeegyeztetni ezt az életet az apasággal?
Kezdetben nagyon nehéz volt. Idén leszünk húsz éves házasok a feleségemmel, a lányom 2000-ben, a fiam 2002-ben született. Egy héten hét napot dolgoztam, mígnem a lányom három évesen azt mondta egy vasárnap reggel, hogy: Apa, ne menj el!. Az volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy át kell értékelnem az addigiakat, onnantól kezdve vasárnap nem dolgoztam, később már szombaton sem, maximum néha kapcsoltam, kapcsolom be a laptopot.

 

Büszkék Önre?
Igen, nagyon, én is rájuk.

Hogyan tudott egyébként a munkából hétvégén kiválni? Ha jól számolok, akkoriban alakult a cég.
Igen, ez hozta magával azt, hogy elkezdtem magam alá felvenni az embereket. Azt hiszem ez volt a legnehezebb része, hogy elengedjem az embereim kezét és önállóságot adjak nekik. Mára be kell látni, hogy nem lehetséges, hogy mindenről mindig tudjak, de velük együttműködve, nagyon jó csapat vagyunk. Mára már ki tudok kapcsolni és el tudok menni például nyaralni, síelni, mert tudom, hogy száz százalékban megbízhatok bennük. Ezen dolgoztam, hogy ilyen emberekkel vegyem körbe magam. Fontosnak tartom, hogy ne azért jöjjön be valaki, mert valahol pénzt kell keresni, hanem azért, mert jó érzéssel dolgozik. Amikor építettem a csarnokot, sokan megkérdezték, hogy merre lesznek a kamerák. Furcsa választ adtam, ugyanis azt mondtam, hogy itt soha nem lesznek kamerák, amik a munkatársakat figyelik, mert itt, ha valaki azért dolgozik, mert a kamera figyeli, akkor nem kell, hogy itt dolgozzon.

Visszatérve a családra, felvetődik a kérdés, hogy a staféta botot átakarja-e majd idővel adni a gyermekeinek?
A kérdés jogos, én azonban azt gondolom, hogy a lehetőség adott, de nem kötelező. Ha szeretnék csinálni, akkor én minden tudásomat átadom nekik, ahogy az édesapám tette velem anno, de ha a saját álmaikat szeretnék megvalósítani, akkor abban fogom támogatni őket. A legfontosabb, hogy boldogok legyenek abban, amit választanak majd.

Szigorú apa?
Dehogy! Csak következetes. Ha lehet így mondani, én vagyok a „jó zsaru” a családban. Vannak vonalak – amelyek ugyan elég szélesre vannak húzva – de ha azokat csak egy kicsit is megközelítik, akkor egy kerítéssel találják szemben magukat. Azonban szerencsére jó gyerekek és nem élnek vissza a bizalmammal.

Van szabadideje? Ha igen, akkor azt hogyan tölti a legszívesebben?
Gyerekkorom óta sportolok, nagyon fontos számomra a sport, ebben tudok kikapcsolni. Gimnazista éveimben meghatározó szerepet töltött be az életemben az atlétika, amit főként Szalai Jenő tanár úrnak köszönhetek, de azóta is rendszeresen sportolok. A régi, Kornélia utcai telephelyünket judo teremmé alakítottuk, több, mint 200 fiatal judozik itt nap, mint nap és magam is szívesen űzöm ezt a sportot. Szeretek ezenkívül síelni, windsurfözni, kerékpározni, de a hosszútávfutást is kedvelem. Jelenleg napi rendszerességgel futok minimum 10 km-t, és minden évben indulok néhány kollégámmal a budapesti félmaratonon, illetve csapatban a maratonon. Tavaly a 38. helyen ért célba csapatunk a GIA Form Running Team.

Beszélgetésünk aktualitása, hogy idén tavasszal elnyerték az Év Gyára kitüntető címet. Az elmúlt években nagyon sok elismerést kaptak, mit jelent önnek most ez a díj?
Ötvenhárom cég indult mindenféle árbevétel kategóriában. Az Év Gyára címet három kategóriában osztják ki, bevételi kategóriákra bontva. Nyilvánvaló, hogy egy Audit, vagy egy Bosch-t nem lehet összehasonlítani egy kkv-val. Viszont a kilenc kategória, amiben lehet indulni, abban nem tesznek különbséget az árbevételek között, tehát például az ipar 4.0 kategóriában nekünk a Bosch-hal kellett versenyeznünk. Az Év gyára címet az kaphatja meg, aki legalább kettő-három kategóriában shortlist-re kerül. Mi ott voltunk a dolgozói elégedettség, az ipar 4.0 és a legjobb termelés kategóriában az első három között és így a 3 milliárd forint alatti éves nettó árbevétel kategóriában a GIA Form Kft. – fennállásának tizenötödik évében – megkapta a fődíjat, így egy évig viselheti az Év Gyára kitüntető címet.

Apa és fia, vagyis Gaszt István és Gaszt AttilaA díjat az édesapjával együtt vette át. Nagyon megható pillanat lehetett…
Igen, tényleg az volt. Először én mentem fel a színpadra és vettem át a díjat, édesapám nem az a szereplő típus, ő a nagybetűs szakember, aki most is itt dolgozik a műhelyben, ám megkértem, hogy jöjjön fel a színpadra, ahol neki ajánlottam a díjat. Mindketten nagyon meghatódtunk…

 

(Érdi Újság – Ba-Nyilas Hajnalka)

HIRDETÉS
Címkék

kerdoiv_banner