Megvalósította élete álmát

Gyerekkora óta husky-kat tartanak, de maga az ötlet, hogy szánhúzóként indulna a sarkkörön, csak nemrég jött. Tavaly nem sikerült kijutnia a világ egyik legkeményebb kalandtúrájára, a Fjällräven Polarra, de nem adta fel, és idén részt vehetett rajta. Május 30-án a Parkvárosi Közösségi Házban hallgathatják meg Zaja Kitty élménybeszámolóját.

Hasonló tartalmaink:

5 nap, 6 kutya, 300 km. Mindez a sarkkörön, sátorban aludva, tüzet csiholva, extrém hideg körülmények között. Röviden erről szól Zaja Kitty története, aki ennél sokkal hosszabban és saját élményből meséli el a sarkköri kalandjait május 30-án este 8 órától a közösségi házban, írják a szervezők.

Zaja Kitty abban különbözik sokunktól, hogy, akármilyen közhelyesen is hangzik, nemcsak álmodozott, hanem tett is azért, hogy elérje célját, és megvalósítsa álmát. Akkor sem adta fel, amikor – elsőre, tavaly – nem sikerült kijutnia a kalandtúrára.

A sportszergyártó cég az első Fjällräven Polar-t 1997-ben rendezte meg, akkor még szánhúzó versenyként. Aztán egy kisebb szünet után 2012-ben teljesen új koncepcióval indult újra a túra: bár az út ugyanaz maradt, de a szervezők a versenyzés helyett inkább a tapasztalatcserére és a csapatmunkára helyezték a hangsúlyt. Most már a túrán bárki indulhat, nem kell semmiféle előképzettség vagy tapasztalat. A szervezők azt szeretnék ezzel megmutatni, hogy bárki részt vehet egy ilyen elképesztő kalandban, ha a rendelkezésére állnak a megfelelő feltételek és felszerelések. Ez jó reklám ugyanis a svéd sportruházat- és felszerelés gyártónak is, hiszen a kaland során végig az ő ruházatukat és felszerelésüket használják a résztvevők.

Akit érdekel Zaja Kitty élménybeszámolója, azt sok szeretettel várják május 30-án este 8 órától a Parkvárosi Közösségi Házban.

(kép: Zaja Kitty  – facebook)

GIA-FORM
HIRDETÉS
Címkék