Sportos diákpolgármester jelöltek

Szeptember 28-án újra diákpolgármestert és képviselő-testületet választhatnak az érdi középiskolások.  T. Mészáros András polgármester sajtótájékoztatón mutatta be a diák polgármester-jelölteket szerdán napközben a Polgárok Házában.

Hasonló tartalmaink:

Április 30-án lezárult a jelöltállítás folyamata, a választáson induló jelöltek kiválasztására, valamint a jelöltek testületi listájának összeállítására eddig volt lehetőségük az iskoláknak. A hivatalos választási kampány szeptember 1-én kezdődik és szeptember 28-ig, a választás napjáig tart majd.

A városi diákönkormányzati program indításának gondolatát 2015 március elején jelentette be T. Mészáros András polgármester, majd március 15-én egy ünnepi közgyűlésen hivatalosan is útjára indították az „Érd számít Rád” elnevezésű projektet.

Az elgondolás szerint az érdi középiskolások minden év szeptember végén egy évre diákpolgármestert és diák képviselő-testületet is választhatnak. Az érdi középiskolák – a Kós Károly Szakképző Iskola, a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Vörösmarty Mihály Gimnázium – állíthat polgármester-jelöltet, s minden polgármester-jelölt öt fő képviselőjelölttel indul a választáson. A jelöltállítást az érettségi időszakig kellett megtenniük az intézményeknek, majd a nyári szünet után, szeptember elsején elkezdődik a kampány. Az egy hónapos felkészülés után szeptember 28-án tartják meg a választást.

A választás menetét és az ifjúsági önkormányzat működésének szabályait Alapokmány rögzíti, amely szerint valamennyi, az említett évfolyamokba járó diák szavazati joggal rendelkezik, jelölt azonban csak nem végzős tanuló lehet (hiszen a jelöltség után elballag az iskolából).

A választás tisztaságának megóvása érdekében Etikai Kódex is készült, amely tiltja a pártpolitizálást. Az ifjúsági önkormányzat megválasztott tagjai tanácskozási joggal részt vehetnek a város közgyűlésének és bizottságainak ülésén, ezeken az érdi diákságot érintő ügyekben felszólalhatnak, illetve ilyen ügyekben javaslattételi joggal rendelkeznek.

Az idei diákpolgármester jelöltek mindhárman lányok, közülük ketten sportolók is. Elképzeléseiket nagyon határozottan, tisztán és érthetően ismertették hallgatóságukkal. Elsőként a Kós Károly Szakképző Iskola jelöltje, Albert Alexa mutatkozott be. Elmondta, hogy versenyszerűen atletizál és futballozik, az a terve, hogy az eddiginél is jobb közösséget kovácsoljon az érdi diákokból. A sort, a Gárdonyi iskola jelöltje, a kézilabdázó Lázár Evelin folytatta, aki tavaly már képviselő-jelöltként részt vett az ifjúsági önkormányzati választás kampányában. Szeretné folytatni az általa nagyra tartott jelenlegi ifjúsági önkormányzat munkáját és ő is közösségépítést tartja a legfontosabbnak. A VMG jelöltje, Varga Dorina közösségi embernek tartja magát, mindig részt vett a csapatépítő programokban. Tervei között sportnap, karaoke est és sárkányhajózás szerepel.

T. Mészáros András megköszönte a jelöltek bemutatkozását és valamennyiüknek sok sikert kívánt!

Címkék

kerdoiv_banner