Térségi rangadóval zárul az NB I

Végéhez ér a K&H női kézilabda liga 2017/2018-as kiírása, ugyanis május 23-án, 18 órakor rendezik az utolsó kört. Az ÉRD az ÉRD Arénában zár a Budaörs ellen.

Hasonló tartalmaink:

Az utolsó előtti fordulóban ugyan Székesfehérváron kikapott az ÉRD, ám a Dunaújváros váci pontvesztésével így is bronzérmes Szabó Edina alakulata, amelyre így tét nélküli térségi meccs vár a Budaörs ellen.

Az érdiek ugyan „saját erőből” nem tudták megszerezni a bronzérmet (ha csak az utolsó két, Vác és Fehérvár elleni mérkőzéseket nézzük), ám így is megszerezték azt – immár hatodszor.

A Budaörs pedig időközben stabil csapattá vált a NB I-ben, amit mutat, hogy Mihály Attila lányai nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és tizenhat vereséggel állnak a tabella tizedik helyén.

Sőt, a szezon során több bravúrt is elértek, hiszen győztek Kisvárdán, döntetlent játszottak hazai környezetben a Fehérvárral, sőt, nem kis meglepetésre kilencgólos győzelmet arattak a Siófok ellen. De még az utolsó előtti fordulóban is remek teljesítménnyel rukkoltak elő a Győri Audi ETO KC ellen, amelytől ugyan nagy arányban, tizennégy góllal kikaptak, de a harminchárom lőtt gól így is elismerésre méltó. Igaz, az ÉRD-hez hasonlóan sem előrébb, sem hátrébb nem végezhet a tabellán a mérkőzéstől függetlenül a Budaörs, így mindkét fél tét nélkül várhatja az összecsapást.

A két csapat nyolc alkalommal találkozott egymással eddig, kétszer barátságos mérkőzésen, egyszer a Magyar Kupában, további öt alkalommal pedig az NB I-ben. Ezek közül mindet az ÉRD nyerte – méghozzá meggyőző fölénnyel, átlagosan tizenegy góllal.

Az ÉRD-nél Krpezs-Slezák Katarina megszerezheti századik gólját az NB I-ben, amennyiben hat alkalommal eredményes lesz az élvonalban. Ezzel nem csak a házi, hanem a bajnoki góllövőlistát is megnyerte már, hiszen a teljes élvonalban mögötte a 146 gólos Karnik Szabina áll. Ebben a mutatóban a Budaörs legjobbja Szöllősi-Zácsik Szandra, aki 131-szer vette be az ellenfelek kapuját.

A Budaörsnél Sipeki Flóra combsérülés miatt kihagyta a Győr elleni bajnokit, s valószínűleg az ÉRD ellen sem lép pályára. Mihály Attila együtteséből az idény végén öt játékos távozik, a nyáron érkezők közül Brettner Zsófia, Farkas Evelin és Berta Bianka, illetve a márciusban Dunaújvárosból kölcsönbe érkező Kemény Dóra mellett az idény végén gyermekvállalás miatt a pályafutását felfüggesztő Juhos Kata.

A május 23-án, 18 órakor, az ÉRD Arénában kezdődő mérkőzést a Medve Róbert, Tarnavölgyi Gergely játékvezetői páros vezeti.

K&H női kézilabda liga, 26. (utolsó) forduló
05.23., 18.00: ÉRD–Budaörs

Címkék

kerdoiv_banner