Végrehajtottuk, amit vállaltunk

Technokratább jellegű kormányzás veszi kezdetét, erős miniszterelnöki politikai irányítással – így nyilatkozott az új kormányról dr. Aradszki András országgyűlési képviselő az Érd TV Párbeszéd Extra című műsorában. A politikus elmondta azt is: jó érzéssel távozik az államtitkári székből, hiszen amit vállaltak, azt végre is hajtották.

Hasonló tartalmaink:


Mint Aradszki András elmondta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megszűnik, a tárca portfólióját az Innovációs és Technológiai Minisztérium veszi át, Palkovics László (eddig felsőoktatásért felelős államtitkár) irányításával.
– Az energiaügyek irányításában is lesznek változások, és ezek nem csak a személyeket érintik. Abban a kérdésben is más irányt veszünk –amit egyébként én is kezdeményeztem –, hogy a klímapolitikát és az energiapolitikát össze kellene vonni, egy irányítás alá kellene tenni. Úgy látom, ez meg fog történni. Örömmel mondhatom az érdieknek, hogy az energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár érdi lesz: Kaderják Péter, aki kiváló szakember – tette hozzá Aradszki András.

– Jó érzésekkel távozom az államtitkári pozícióból: amire szegődtünk, azt végrehajtottuk, az ellátásbiztonságot megteremtettük, megvannak azok a feltételek, amelyek a főleg a gáz, de az elektromos áram tekintetében is csökkenteni és enyhíteni fogják a függőségünket a jövőben. A rezsicsökkentést eddig sikerült megvévedni – tette hozzá Aradszki András, aki egy nagy, még előttünk álló kihívásról is beszélt a televízió nézőinek.

Címkék

kerdoiv_banner