Nyílt nap a vadasparkban

A Budakeszi Vadasparkba látogatók május 19-én, szombaton, egy izgalmas nyílt napon nyerhetnek bepillantást a vadasparki élet kulisszatitkaiba. A szakemberek egy különleges előadással készülnek, valamint aprólékosan bemutatják, hogy milyen sokrétű gondoskodással vesznek körbe egy esetleges új jövevényt a vadasparkban, az állat beköltözésének első lépéseitől kezdve egészen a látványetetésig, ígérik a szervezők.

Hasonló tartalmaink:
 A Budakeszi Vadaspark legfontosabb célkitűzése, hogy testközelből mutassa be a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepült állatokat, aminek szerves részét képezik a játékos ismeretterjesztő programok, a környezeti nevelés és a felelős természetvédelmi oktatás. A vadasparki nyílt nap hűen illeszkedik az alapfilozófiába, hiszen közelebb hozza a látogatókat az állatvilághoz, és a vadasparki élet mindennapi folyamataihoz.
A szombati nyílt napon a látogatók a kifutók kulisszái mögé is betekinthetnek és megismerhetik a vadasparki gondozók mindennapjait, valamint az állatokkal való törődés fortélyait is elsajátíthatják. Az 13:00-kor kezdődő előadáson a szakemberek elsősorban egy állat vadasparki érkezését és befogadását mutatják be, annak minden fontos lépésével, úgymint az állatkertek közti együttműködés, az állatok szállításának menete, a kifutó kialakítása, a gondozási folyamatok és az etetés. Vendég lesz még az Ürömi Állatotthon, akik a felelős állattartásról, valamint a kisállat örökbefogadásról mesélnek.
 
(forrás és a vadasparki nyílt nap részletes programja itt.)
Címkék

kerdoiv_banner