Meg kell lennie!

Amennyiben nem kap ki, azaz nyer vagy döntetlent játszik az Alba Fehérvár KC vendégeként, akkor sporttörténelmet ír, és zsinórban hatodszor végez a női kézilabda NB I dobogójának legalsó fokán az ÉRD!

Hasonló tartalmaink:

Korábban a Győr sorozatban ötször, illetve a Dunaújváros négyszer állhatott fel a dobogó harmadik fokára a női kézilabda NB I-ben, így amennyiben Szabó Edina együttese az Alba Fehérvár KC elleni idegenbeli, vagy a Budaörs elleni hazai mérkőzésen legalább egy pontot szerez, akkor már sporttörténelmet ír ebben a mutatóban.

A bajnokság utolsó előtti körében, a 25. fordulóban Janurik Kingáék május 18-án, 19 órától lépnek pályára a Kőfém Sportcsarnokban. A házigazda fehérváriak nincsenek kifejezetten jó formában, hiszen legutóbbi tíz meccsükön négyszer nyertek, ugyanennyi vereség és két döntetlen mellett, igaz, hazai pályán elmúlt öt mérkőzésükön nem kaptak ki: a Siófokkal és a Debrecennel döntetlent játszottak, a Vasast, a Kecskemétet és a Budaörsöt legyőzték.

Az Alba Fehérvár KC és az ÉRD eddig háromszor találkozott egymással, amióta ilyen néven működik a Fejér megyei alakulat, s mindhárom meccset az érdiek nyerték. Egyébként amióta az ÉRD az élvonalban szerepel tizenöt alkalommal csaptak össze a felek, ebből tízszer az érdiek, háromszor a székesfehérváriak jöttek ki győztesen két döntetlen mellett.

A Kőfém Sportcsarnokban hétszer találkoztak a csapatok, ebből kettőt nyert a Fehérvár: a 2013/2014-es idényben 31–28-ra, a 2012/2013-as kiírásban 26–24-re győzték le Janurik Kingáékat, a több öt összecsapást az ÉRD nyerte.

Deli Rita csapata számára „szinte mindegy” mit játszik az ÉRD ellen, mivel biztosan megőrzi NB I-es tagságát (jelenleg húsz ponttal kilencedik helyen áll), így a hátralévő két meccsen biztosan nem ér oda a nemzetközi kupában való indulást érő helyekre.

Az Alba a szezon során nyolc győzelmet aratott tizenkét vereség mellett, s ami érdekesség, hogy az MTK-val holtversenyben négyszer (!) játszott döntetlent (Budaörs – idegenben; MTKm Debrecen és Siófok egyaránt otthon).

A Fehérvár KC házi góllövőlistáját Olha Gorszenyina vezeti 98 találattal, de őt szorosan követi a hétméteresspecialista Jelena Lavko 95, valamint a francia átlövő, Claudine Mendy 90 góllal. Sőt, a brazil szélső, Alexandra do Nascimento sincs sokkal lemaradva a házi góllövőlistán a dobogóról, hiszen 85-ször talált az ellenfelek kapujába.

Ennek ellenére az ÉRD jó eséllyel vág neki a fehérvári pontszerzésnek győzelemnek, amellyel biztosan harmadik helyen végezne az NB I 2017/2018-as kiírásában is.

A Kőfém Sportcsarnokban (Székesfehérvár, Verseci út 1-15.) május 18-án, 19 órakor kezdődő mérkőzést az Andorka Miklós, Hucker Róbert játékvezető páros vezeti.

Az ÉRD a bajnokságot május 23-án, szerdán 18 órakor zárja, amikor a Budaörs Handball együttesét fogadja az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 25. (utolsó előtti) forduló
05.18., 19.00:
Alba Fehérvár KC–ÉRD

(fotó: handballerd.hu)

Címkék

kerdoiv_banner