Arany nélkül, de tizennégy éremmel

Hat ezüst- és nyolc bronzérmet szerzett az Érdi Úszó Sport Kft. 35 fős delegációja a Szőnyi úti Laky Károly uszodában rendezett BVSC Kupa nemzetközi úszóversenyről.

Hasonló tartalmaink:

Az érdi úszók harmincöt versenyzője volt érdekelt a BVSC újabb kupáján, ahol Vári Marcell és Kovács Karolina is két-két ezüstérmet szerzett. Előbbi 50 és 100 méter mellen érte másodikként a falat, míg utóbbi 100 és 200 méter mellen végzett másodikként. Mellettük még Pigler Attila 400 méter gyorson, Tohl Dániel pedig 200 méter gyorson végzett ezüstérmesként korosztályában.
Kovács Karolina itt még nem állt le, ugyanis 50 mellen és 100 méter háton a dobogó legalsó fokára állhatott. Pigler Attila egy ezüstje mellé három bronzot szerzett 50 és 200 gyorson, illetve 200 háton. Tohl Dániel pedig 50 méter pillangón, Jánosi Viktória és Gasparics Zalán 400 méter vegyesen végzett harmadikként.
Az érdiek a hat második és nyolc harmadik hely mellett hat negyedik, kilenc ötödik, tizenkét hatodik, hat hetedik és kilenc nyolcadik helyet értek el, ezzel pedig a harminchárom egyesületet magába foglaló csapatverseny tizedik helyét szerezték meg.

A verseny részletes eredményei ide  kattintva tekinthetőek meg!

Eredmények, BVSC Kupa nemzetközi úszóverseny
400 m gyors
2. Pigler Attila (2003) – 4:26,56
4. Tohl Dániel (2005)
4. Gasparics Zalán (2007)
6. Jánosi Viktória (2002)
6. Dávid Eliza (2003)
9. Hegedűs Anna (2009)
9. Treuer Ádám (2008)
10. Boriszov Noémi (2008)
11. Tóth Regina Kata (2008)
12. Simon Korina (2007)
12. Csákány-Csáfordi Míra (2008)
15. Pozsonyi Kitti (2006)

50 m mell
2. Vári Marcell (2004) – 0:36,89
3. Kovács Karolina (2004) – 0:38,33
6. Édes Enikő (2002)
6. Marosszéki Armand (2010)
12. Balázs Laura (2010)
13. Bencsik Emil Henrik (2005)
13. Sznyt Alex (2007)
17. Demjén Réka (2007)
21. Bodor Mátyás (2008)
24. Orbán Soma (2009)
25. Varga Dávid Zsolt (2009)
26. Szabadi Péter (2009)
26. Csákány-Csáfordi Zoé (2010)
29. Fuchs Bence Csaba (2008)
30. Csurgó Tamás (2009)
30. Angyal Kitti (2009)
30. Stattner Nóra Luca (2010)
33. Reizinger Anna (2009)
38. Nagy Adrienn (2009)
39. Váradi Hanna (2009)

100 m hát
3. Kovács Karolina – 1:13,79
5. Reizinger Anna
6. Dávid Eliza
6. Pigler Attila
8. Simon Korina
8. Tohl Dániel
11. Treuer Ádám
12. Csákány-Csáfordi Míra
13. Édes Enikő
13. Angyal Kitti
14. Bencsik Emil Henrik
15. Balázs Laura
15. Gasparics Zalán
16. Boriszov Noémi
16. Jánosi Márk
19. Pozsonyi Kitti
22. Hegedűs Anna
23. Sznyt Alex
26. Bodor Mátyás
29. Pötyő Miklós Csaba
32. Varga Dávid Zsolt
33. Szabadi Péter
33. Fuchs Bence Csaba
34. Csurgó Tamás
35. Demjén Réka
43. Váradi Hanna

200 m mell
2. Kovács Karolina – 2:46,60
4. Bencsik Emil Henrik
4. Gasparics Zalán
8. Tóth Regina Kata
10. Simon Korina
16. Bodor Mátyás

50 m pillangó
3. Tohl Dániel – 0:31,76
7. Treuer Ádám
9. Jánosi Viktória
10. Édes Enikő
10. Pozsonyi Kitti
10. Balázs Laura
11. Angyal Kitti
11. Bencsik Emil Henrik
14. Hegedűs Anna
20. Bodor Mátyás

100 m gyors
5. Dávid Eliza
6. Pigler Attila
7. Kovács Karolina
8. Boriszov Noémi
8. Vári Marcell
9. Gasparics Zalán
10. Treuer Ádám
11. Simon Korina
12. Jánosi Viktória
13. Tóth Regina Kata
13. Bencsik Emil Henrik
15. Balázs Laura
16. Reizinger Anna
18. Jánosi Márk
19. Csákány-Csáfordi Míra
27. Szabadi Péter
35. Pötyő Miklós Csaba
36. Csurgó Tamás
37. Varga Dávid Zsolt
37. Fuchs Bence Csaba
45. Demjén Réka

200 m vegyes
6. Tohl Dániel
8. Jánosi Viktória
10. Hegedűs Anna
10. Bencsik Emil Henrik
12. Édes Enikő
12. Pozsonyi Kitti
13. Angyal Kitti

50 m hát
4. Pigler Attila
7. Tohl Dániel
11. Reizinger Anna
11. Treuer Ádám
12. Angyal Kitti
12. Édes Enikő
12. Jánosi Márk
14. Jánosi Viktória
14. Balázs Laura
18. Sznyt Alex
19. Demjén Réka
20. Marosszéki Armand
21. Spekker Boglárka (2007)
24. Csákány-Csáfordi Zoé
25. Stattner Nóra Luca
27. Pötyő Miklós Csaba
29. Varga Dávid Zsolt
28. Hegedűs Anna
33. Szabadi Péter
34. Csurgó Tamás
36. Orbán Soma
42. Váradi Hanna
47. Nagy Adrienn

400 m vegyes
3. Jánosi Viktória – 5:24,95
3. Gasparics Zalán – 6:04,47
5. Boriszov Noémi
6. Tóth Regina Kata
7. Csákány-Csáfordi Míra
8. Simon Korina

50 m gyors
3. Pigler Attila – 0:27,03
5. Dávid Eliza
5. Vári Marcell
6. Tohl Dániel
10. Édes Enikő
14. Hegedűs Anna
14. Jánosi Márk
16. Marosszéki Armand
17. Balázs Laura
22. Szabadi Péter
26. Stattner Nóra Luca
29. Csákány-Csáfordi Zoé
29. Sznyt Alex
33. Pötyő Miklós Csaba
34. Spekker Boglárka
34. Csurgó Tamás
35. Demjén Réka
35. Varga Dávid Zsolt
37. Orbán Soma
41. Váradi Hanna
42. Nagy Adrienn

200 m hát
3. Pigler Attila – 2:26,42
4. Tohl Dániel
5. Kovács Karolina
6. Simon Korina
7. Reizinger Anna
9. Treuer Ádám
11. Angyal Kitti
11. Jánosi Márk
12. Gasparics Zalán

100 m mell
2. Kovács Karolina – 1:22,46
2. Vári Marcell – 1:20,55
5. Jánosi Viktória
5. Marosszéki Armand
12. Pozsonyi Kitti
13. Orbán Soma
17. Spekker Boglárka

200 m gyors
2. Tohl Dániel – 2:16,36
3. Pigler Attila – 2:06,76
5. Dávid Eliza
7. Jánosi Viktória
8. Pozsonyi Kitti
8. Vári Marcell
11. Tóth Regina Kata
14. Hegedűs Anna
15. Reizinger Anna

HIRDETÉS
Címkék

kerdoiv_banner