Sikeres egyeztetés az Érd Körbe rendezvényről

Sikeres egyeztetést tartott ma az Érd Körbe Egyesület és a város vezetése annak érdekében, hogy megbeszéljék: hogyan tudják folytatni a tíz éves múltra visszatekintő kerékpáros felvonulást. T. Mészáros András polgármester a megbeszélést követő sajtótájékoztatóján közölte: a biciklisek térítésmentesen használhatják a Pelikán sétány egy részét a rendezvény ideje alatt, az ehhez szükséges közterület használati engedélyt megadja, s azt reméli, hogy további egyeztetések folyamán az Érdi Napok programjaiba is be tudják illeszteni az Érd Körbe rendezvényt.

Hasonló tartalmaink:

A tavaszi Érd Körbe rendezvényről zárt ajtók mögött tartott megbeszélésen az Érd Körbe Egyesület időközben lemondott elnöke, Csengeri Attila és a szervezéssel megbízott egyik alapító tag, Süle Zsolt vett részt.

A sajtótájékoztatón a polgármester mellett Süle Zsolt vett részt, aki elmondta: a vasárnapi rendezvényt nagy érdeklődés kíséri, ezért a korábbiaknál is jobban odafigyelnek a szervezésre. Az Érd Körbére professzionális szervező gárdával készülnek, de ha van olyan egyetemista, aki régóta részt vesz a rendezvényen, s most kedvet kap a biztosításhoz, azt nagyon szívesen várja az egyesület a köreibe.

Süle Zsolt hozzátette, ezer résztvevőre számítanak az Anyák Napjára szervezett programon. A városközpontból, a Pelikán sétányról indulnak (azért nem a Főtérről, mert vasárnap délelőtt még bontják a szombati Live Street Art rendezvény színpadtechnikáját – a szerk.), onnan letekernek Ófaluba a Duna-partra, ahol családi program várja a kerekezőket, majd aki szeretne, tovább tekerhet egy új útvonalon, amely során megtekinthetik a város aktuális fejlesztéseit. Ezen felül idén is megrendezik a Sólyom Lajos emlékkört a sportolók részére.

T. Mészáros András polgármester a sajtótájékoztatóján közölte: közel tíz éve támogatja a város az Érd Körbe rendezvényt, és reméli, hogy idén tavasszal is sikeres programon vehetnek részt a biciklisek. Ennek érdekében az Egyesület térítésmentesen használhatja a Pelikán sétány egy részét a rendezvény ideje alatt, az ehhez szükséges közterület használati engedélyt megadja, s azt reméli, hogy további egyeztetések után az Érdi Napok programjaiba is be tudnak illeszteni egy nagyszabású biciklis rendezvényt.

A vasárnapi program pontos útvonaláról, indulási időpontról honlapunk is folyamatosan tájékoztatást ad majd.

A sajtótájékoztatón szólt a polgármester azokról a cikkekről is, amelyek az elmúlt napokban az országos online sajtóban megjelentek. Azt mondta: az Indexen megjelent írás hemzseg a szakmai tévedéstől és hazugságtól.

- Egyebekben nem kívánok egy olyan sajtóorgánummal foglalkozni, amely még a fehérről is azt hazudja, hogy fekete. Erre a legjobb példa egy tavaly októberi helyreigazítása az Indexnek, egy cikkükben ugyanis azt írták, hogy Orbán Viktor pert vesztett a Gyurcsány vezette Altus nevű cég ellen, miközben a valóság ennek pont az ellenkezője volt. Az Index politikai indíttatású hazugságok áradata, amivel jóérzésű ember nem foglalkozik.

Ugyanilyen politikai indíttatású hazugsága a portálnak, hogy a korábbi vagyonnyilatkozataim eltűntek, vagy legalábbis nem hozzáférhetőek a választók számára.

A vagyonnyilatkozatomat minden évben a jogszabályoknak megfelelően készítem el és nyújtom be, és a vagyonnyilatkozataim nyilvánossága is minden esetben a jogszabályoknak megfelelő, aki más állít, az hazudik – foglalta össze a polgármester.

Címkék

kerdoiv_banner