Gála a gyerekekről, a gyerekekért

Huszonegy produkciót láthatott a közönség szombat délután a Bolyai Gálán, amelyen az iskola diákjai léptek fel. Ez volt a tizedik, jubileumi alkalom, amelyen a gyerekek rajzaikkal is bemutatkozhattak a Szepes Gyula Művelődési Központban. A rendezvényt az iskola és a Bolyai Alapítvány szervezte, bevételéből újabb játszóeszközöket telepítenek az intézmény udvarára.

Hasonló tartalmaink:

Csoportos és egyéni jelenetek, versmondás, zene, tánc, ének – számtalan műfajban bemutatkoztak az iskola diákjai. Az idei év különlegessége az iskola nemrég alakult fúvószenekarának produkciója volt. Mint Baranyi Teréz iskolaigazgató elmondta, a fellépéseket hosszas előkészítő munka előzte meg, amiből a pedagógusok is kivették a részüket.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Mint Baranyi Teréz megnyitójában elmondta, ebben az évben napon három jubileumot ünnepel az iskola: névfelvételének harmincadik, az Alsó utcai épület száztizedik születésnapját, és tizedik alkalommal rendezték meg a Bolyai-gálát – mondta megnyitójában Baranyi Teréz igazgatónő, hozzátéve: ezt az alkalmat minden esztendőben a Bolyai Alapítvánnyal együtt szervezik, és az adományokból egy közösen kitűzött célt valósítanak meg. Tavaly a kisiskola udvarára kerültek játszóeszközök – ezeket a napokban vehették birtokba a gyerekek. Az idei gála bevételét szintén az udvari játékok bővítésére fordítják.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A gyerekek a rendezvényen nemcsak előadásukkal, hanem rajzaikkal is bemutatkozhattak: ezeket a művelődési központ aulájában állították ki.
A gála szünete is tartogatott izgalmakat: ekkor került ugyanis sor a tombolasorsolásra – ahogy az már hagyomány, a szülők által felajánlott ajándéktárgyakat sorsolták ki a gyerekek között.

 

Címkék

kerdoiv_banner