Három hét van a plakátok eltávolítására

Még valamivel több mint három hetük van az országgyűlési választáson indult jelölteknek és pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában a közterületeken elhelyezett plakátjaikat – ismertette T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. 

Hasonló tartalmaink:

A választás után másfél héttel Érd számtalan pontján láthatók még hirdetőtáblákra, hirdetőoszlopokra kihelyezett választási plakátok. A választási törvény szerint a szavazás napjához képest egy hónapon belül, tehát május 8-án 16 óráig kell eltüntetni e plakátokat. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki azt elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték.

Az önkormányzatok a határidő lejártát követően maguk is eltávolíthatják plakátokat, majd annak költségét kiszámlázhatják. T. Mészáros András elmondta azt is, hogy a Fidesz elkezdte leszedni a választási plakátokat. Kérte a többi pártot, hogy – a törvényt betartva – gyűjtsék be ők is plakátjaikat.

A sajtótájékoztatón a polgármester április 28-án, szombaton, tavaszi várostakarításra várja Érd a civil szervezeteket, iskolákat, óvodákat, illetve a lakosságot. Ahogy már megszokhattuk, több helyszínen, a polgárőrség koordinálásával, széles körű összefogással tisztulnak meg az érdi zöldterületek.

Invitálta az érdeklődőket T. Mészáros András a hétvégi Föld napi rendezvényekre is. Csütörtöktől szombatig Érden is több program várja a gyerekeket, családokat, a város és az Ö.T.H.É.T Egyesület, a Magyar Földrajzi Múzeum, valamint a Szociális Gondozó Központ szervezésében.

Címkék

kerdoiv_banner