Nem történt jogsértés a választáson Érden

A Helyi Választási Iroda szombaton délután tartotta ülését a Polgárok Házában, ahol kihirdették az országgyűlési választás végleges eredményeit, valamint megtárgyalták azt az esetet is, ami az egyik szavazatszámláló bizottsági tag révén az országos sajtót is bejárta. 

Hasonló tartalmaink:

Lukácsi Krisztina története először a legnagyobb közösségi oldalon kapott figyelmet, majd több országos médium is felkapta a hírt, miszerint a Bem téri óvodában működő 34. számú szavazatszámláló bizottság az ugyanott működő 41. számú SZSZB-vel közösen úgy döntött, hogy az óvoda kertkapuját bezárja, hogy a számlálást nyugodtan tudják végezni. Az asszony a Hír TV Egyenesen című műsorában azt mondta, lehet, hogy korábban is volt már olyan, hogy a szavazatszámlálás idején rájuk zárták az ajtót, ezt azonban sosem vették még észre, mert amikor végeztek, eddig mindig ki tudtak menni az épületből.

A helyzet tisztázására a Helyi Választási Iroda meghívta Lukácsi Krisztinát szombati ülésére, azonban ő nem jelent meg, a SZSZB tagjai viszont igen. Ők jegyzőkönyvbe mondták, hogy a bizottság tagjai döntöttek úgy, hogy legyen zárva a kapu a nyugodt szavazatszámlálás érdekében. A nyitással-zárással megbízott személy az óvoda épületében, de egy távolabbi részében tartózkodott, telefonon volt elérhető. A telefonszáma – a még dolgozó – 41. számú SZSZB helyiségében volt leírva, amit a jegyzőkönyvvezető kezdett el hívni, de az előhívót elütötte, és így többszöri próbálkozásra nem érte el a kulccsal rendelkező személyt. Így később visszament, ellenőrizte a telefonszámot, és amikor már a helyes számot hívta, az óvoda zárásával megbízott személy 5 perc múlva megjelent, és kinyitotta a kertkaput. Az SZSZB tagjai a jegyzőkönyvvezető szerint végig jó hangulatban várták a kapu kinyitását.

A választás jogszerű lebonyolítását az esemény nem befolyásolta, a Nemzeti Választási Iroda megállapította, hogy jogsértés nem történt.

Címkék

kerdoiv_banner