Három góllal nyerték a rangadót a labdarúgók

Remek mérkőzésen Kelemen Patrik duplájával, majd a sérülése után visszatérő Melczer Vilmos tizenegyesével az Érdi VSE 3–0-ra legyőzte az elmúlt hét mérkőzését megnyerő TARR Andráshida SC-t az NB III Nyugati csoportjának 22. fordulójában.

Hasonló tartalmaink:

Visszatért az Érdi VSE kezdőcsapatába sérüléséből a csapatkapitány, Kertész Ferenc, illetve helyettese, Csiszár Zoltán, továbbá a még nem százszázalékos Melczer Vilmos is, így tulajdonképpen csak az eltiltását töltő Németh Gábor Vincére nem számíthatott a tabella második helyére fellépő Andráshida elleni találkozón Limperger Zsolt.

A mérkőzést valamelyest a vendégek kezdték aktívabban, akik a jó formájuknak köszönhető magabiztossággal próbálták célba venni Kertész Ferenc kapuját, ám azt nemigen találták el. Majd bő tíz perc után az addigi legnagyobb érdi helyzetet, egy kontrát Kelemen Patrik váltott gólra (1–0). Az érdiek gyors góljuk után még aktívabbá váltak, s egy nyílt, eseménydús mérkőzést vívtak. Aztán a 32. percben az érdiek ismét lecsaptak, amikor Koós Gábor remekül vette észre az üresen induló Kelemen Patrikot. A támadó pedig higgadtan fejezte be a gyors támadást, így egymaga és csapata második találatát jegyezte (2–0).

A szünetig mindkét csapatnak meg voltak a lehetőségei, de a pihenőre kétgólos érdi előnnyel tértek a csapatok.

A fordulás után is megmaradt a lendület, amit mutat, hogy rögtön a középkezdésből, saját térfeléről tüzelt, s nem sokkal tévesztett célt Koós Gábor,ám a folytatásban a védelmek jól zártak, majd a nyílt találkozón az érdiek magabiztossága meglátszott, Koós Gábor, Pál Szabolcs, Tárkányi Gergő, Kalmár Domonkos vagy éppen Kelemen Patrik is növelhette volna a hazaiak előnyét. Mégis a 84. percben a nem sokkal korábban sérüléséből visszatérő Melczer Vilmos volt eredményes, amikor a Kelemen Patrik által kiharcolt tizenegyest vágta Horváth Márton kapujába (3–0).

A végjátékban az érdiek megtartották előnyüket, s egy magabiztos Andráshidát győztek le 3–0-ra.

„Van hiányérzetem, attól függetlenül, hogy az első félidőben vezettünk kettő nullra… Mindig a játékot nézem, attól függetlenül, hogy nyerésre állunk, vagy vesztésre. Ami nagyon fontos, hogy hátul megőrizzük a kapunkat a góltól, legalábbis ne ajándékozzunk könnyű gólokat az ellenfeleknekés az is jött, hogy minden meccsen rúgunk gólt” – értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

A zalaegerszegi nevelkedésű, a napokban szülinapját ünneplő Bozsoki Imre korábban évekig együtt dolgozott az ellenfél trénerével, Dobos Sándorral, s az is segítette az érdi védő munkáját, hogy az ellenfél négy támadója is korábbi csapattársa volt.

„Számomra kiemelt mérkőzés volt, nekem ez plusz motivációt is jelentett, de persze ismertem a mozgásokat is, szóval ez is segített. Nekünk az volt a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a mérkőzést, hiszen a tavaszi szezonban szinte meccsenként két gólt kaptunk. Hála Istennek, most sikerült lehozni kapott gól nélkül. Lejött egy teher rólunk, valamilyen szinten mondhatjuk, hogy a bajnoki címről lemondhatunk, így teher nélkül, felszabadultan játszhattunk, de azért szeretnénk odaérni a második helyre” – fogalmazott Bozsoki Imre.

A mérkőzésen két gólt szerzett, azaz oroszlánrészt vállalt a sikerből Kelemen Patrik.

„Úgy éreztem, megvan a kellő önbizalmunk. Minden klappolt, nem izgultunk azon,hogy valami baj lehetne. Három gól magáért beszél. Ettől függetlenül nem volt könnyű meccs, nagyon jó csapat, de úgy látszik, nekünk kijött a lépés. Én nagyon jól éreztem magam a pályán. Ahogy felléptem a pályára éreztem magamban egy jó érzést, örültem, hogy focizhatok és újra itt a hétvége. Köszönöm a Gabinak és a Szabinak a gólpasszokat” – értékelt Kelemen Patrik.

„Jól kezdtük a mérkőzést, az érdi gól előtt nekünk volt egy nagy helyzetünk, elkövettük azt a hibát, hogy pontatlanok voltunk, de ez az egész mérkőzésen jellemző volt a csapatra. Azért a srácok is fáradtabbak voltak, ez pedig visszaütött. Úgy érzem, mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltunk az Érdnek, jól is játszottunk, de ez a fáradtság és a tompaság a döntéseknél megmutatkozott” – nyilatkozta a TARR Andráshida SC mestere, Dobos Sándor.

Az Érdi VSE legközelebb április 14-én, 16 órakor a THSE-Szabadkikötő vendégeként lép pályára az NB III Nyugati csoportjának 23. fordulójában. A következő hazai mérkőzésre pedig a április 21-én, 16.30-kor a BKV Előre ellen kerül sor az Ercsi úti Sporttelepen.

NB III, Nyugati csoport, 22.forduló
Érdi VSE–TARR Andráshida SC 3–0 (2–0)
Érd, 200
néző.V: Antal Péter (Flinta, Vad)

Érdi VSE: Kertész F. – Kárász, Bozsoki, Csiszár, Pintér N. (Hegedüs N., 87.) – Koós, Kónya, Pallagi, Kelemen P. – Tárkányi (Kalmár, 57.), Pál Sz. (Melczer, 69.)
Vezetőedző:Limperger Zsolt

Andráshida SC:Horváth M. – Simonfalvi, Takács S., Kalamár, Nagy Z. D. – Kovács L. M. (Szabó Martin, 86.), Varga M. (Tóth László, a szünetben) – Marsai, Horváth D. (Bíró A., 75.), Szegleti –Vittman
Vezetőedző: Dobos Sándor

Gólszerzők: Kelemen P. (12., 31.), Melczer (83. – tizenegyesből)

fotó: Balogh István

 

GIA-FORM
HIRDETÉS
Címkék