Öt év alatt 300 km lakóút épülhet

A fideszes városvezetésnek két előnye is volt elődeivel szemben – mondta az Érdi Újságnak adott interjújában T. Mészáros András. A polgármester beszélt a tervezett útépítési programról, és arról, honnan hova jutott városunk az elmúlt évtizedben.

Hasonló tartalmaink:

-Alig egy hónappal ezelőtt Érden járt a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős miniszter. Vele és Aradszki András országgyűlési képviselővel egy hatvan milliárd forintos útépítési programról is tárgyaltak. A napokban pedig közzétették az első ütemezési javaslatot és elektronikus elérhetőséget, amelyre a lakosok véleményét várják. Sok levél érkezett?

-Rengeteg. Az ünnep napjai alatt is számolatlanul kaptuk az észrevételeket, javaslatokat arról, hogy hol és hogyan kezdjünk hozzá az útépítésekhez. Már most felfokozott várakozás kíséri a programot, pedig még csak a nulladik lépésnél tartunk. De ez nem is csoda, hiszen ez ma a legégetőbb problémája Érdnek. Tíz évvel ezelőtt a csatornázatlanság volt az, ma az utak állapota. De ahogy a csatornázást megígértük és megépítettük, ugyanúgy az utakat is megépítjük.

-Ehhez pedig – nem túlzás talán ezt mondani – példátlan egységben kaptak támogatást és felhatalmazást a képviselőtestülettől.

-Valóban. Az útépítés olyan kiemelt jelentőségű program a város életében, amely a jelek szerint még az eddig mindig minden fejlesztés ellen harcoló ellenzéki képviselőket is fegyverletételre késztette. Nem tudom, meddig tart ez a józanság részükről, egyelőre még nem vonták vissza Aradszki András és útépítési programjának támogatását. Országgyűlési képviselőnk így ezzel az erős meghatalmazással a birtokában járhat el a kormánynál, hogy megszerezze az útépítéshez szükséges hatvan milliárd forintot. Az elmúlt évek fejlesztései, a Modern Városok Program keretében idehozott milliárdok azt mutatják, hogy Aradszki András a megfelelő ember erre a feladatra. Eddigi munkájával már bizonyította, hogy képes hatékonyan képviselni az itt élők érdekeit. És az érdieknek éppen ilyen érdekképviseletre van szükségük. Olyan emberre, aki megbízható, aki hozzáértő, aki itt él közöttünk, aki jól ismeri a várost és az érdieket. Vannak olyan, a választáson induló politikusok, akik ugyan még csak most ismerkednek a várossal, de már gyalázzák az érdieket, hogy eddig hogy tudtunk itt élni, és magabiztosan osztják az észt, hogy hogyan kellene majd élnünk a jövőben. Vicces társaság, de nem szabad velük törődnünk, hiszen már csak néhány napig lesznek itt, aztán hazamennek, és pont annyira leszünk nekik fontosak, mint eddig: semennyire.

-Érd kritikusaitól gyakran hallani, hogy nem fejlődött semmit, ugyanolyan élhetetlen város, mint volt tíz-tizenöt évvel ezelőtt.

-Ezt vitatom. Mindkét állítást. Illetve mindhármat. Egyrészt a kritikus hang nem egyenlő a hazug hanggal. Azok, akik azt mondják, hogy semmi sem fejlődött itt, tudatosan hazudnak. Tudatosan ártani akarnak a városnak és az itt élőknek. Másrészt Érd tíz-tizenöt évvel ezelőtt sem volt élhetetlen annak, aki szereti ezt a várost. Az tény, hogy Érd egy hirtelen sok lakosúvá váló agglomerációs település, amely gyorsabban népesedett a fővárosból történő kiköltözések által, mint amilyen gyorsan fejlődni képes volt. Olyan területei váltak lakóövezetté és népesültek be gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra, amely területeken semmi nem volt a földön kívül. Se rendes út, se világítás, se csatorna, se vízelvezetés. Mindössze egy olcsón megvehető telek volt, amire viszonylag olcsón lehetett építkezni. Ám egyszer csak kész lett a ház, és egyszeriben hiányozni kezdett az embereknek mindaz, amit felsoroltam. Ezt képtelenség megadni olyan ütemben, ahogy ezek a lakossági igények jelentkeznek. Ezzel néztek szembe az elődeink és ezzel néztünk szembe mi is. Nekünk azonban volt két előnyünk az elődeinkhez képest. Az egyik, hogy már 2006-ban volt egy átgondolt városfejlesztő koncepciónk, a Batthyány Program, így felkészülten láthattunk munkához. A másik előnyünk, hogy 2010-től olyan kormánya volt az országnak, amely rendbe tette a gazdasági válság és az előző kormányok elhibázott gazdaságpolitikája miatt a szakadék szélén lévő magyar gazdaságot. Ez teremtett és teremt ma is lehetőséget arra, hogy a Batthyány Programból sarjadó Modern Városom Programra megkapjuk a forrásokat. Persze addig sem tétlenkedtünk, hiszen 2006 és 2014 között Magyarország legsikeresebben pályázó városa voltunk az uniós és a hazai pályázati források elnyerése tekintetében. Így tudtuk sikerre vinni az ország legnagyobb környezetvédelmi beruházását, a csatornaprogramot, így tudtuk sikeressé tenni a RÁVNA-programot, megépíteni a főteret, a Gárdonyi gimnáziumot, óvodákat építeni, elkezdeni a szakrendelő felújítását, rendbe hozni, az érdiek számára előnyössé tenni az Aréna eredetileg a város számára káros szerződését és megnyitni az azóta is sikeresen működő létesítményt, amelyben büszkén állíthatjuk, hogy nemzetközi színvonalú sportélet szerveződik. Közben nem mellesleg építettünk 50 km utat is. A Modern Városok Program keretében pedig immár elkezdhettük a városfejlesztés második ütemét. Vagyis építeni kezdtük a felszíni vízelvezető rendszert és a záportározót, amely köré városligetet tervezünk. Épülnek a gyűjtő utak s azok csomópontjai is. Érd valamennyi háziorvosi rendelőjét felújítottuk, és a szakrendelő régi szárnyának teljes átépítését is elkezdtük, vagyis hamarosan elmondhatjuk, hogy a városi egészségügyi intézményeit teljes körűen felújítottuk. Mindeközben két új óvodát, két általános iskolát és két új középiskolát építünk, valamint megújítjuk a Kós Károly szakképző iskolát és a szociális gondozó központot is. Mindezek koronája pedig az úthálózat teljes megújítása lesz abból a hatvan milliárd forintból, amelyet Aradszki András országgyűlési képviselőnk Érdnek megszerez.

-Hosszú felsorolást adott, ám mégis vannak, akik elégedetlenek.

-Pedig ezt a várost lehet és érdemes is szeretni. És aki igazán szereti, az türelmes is vele, hiszen látja, honnan hova jutottunk el közös erővel. Érd kertváros, így nyilván mindenki érti a hasonlatot: amikor elültetünk egy facsemetét a kertünkben, nem várjuk el, hogy másnap teremjen. Nevelni, gondozni kell. Ez idő, energia és pénz. De minden nap látjuk a növekedést, és amikor végre rügyet, virágot bont, majd végül megérik a gyümölcse, az leírhatatlan érzés. Mert azok a mi munkánk virágai és gyümölcsei. Ahogy Érd a mi városunk!

(Érdi Újság)

Címkék

kerdoiv_banner