Virágvasárnap – Megkezdődött a nagyhét

Ma van virágvasárnap, ezzel a nappal hivatalosan is megkezdődött a nagyhét, amely húsvétig tart – emlékeztettek az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Hasonló tartalmaink:

Monostori László plébániai kormányzó felidézte: a katolikus egyház ezen a napon emlékezik meg Jézus Jeruzsálembe bevonulásáról. Mint mondta: az emberek virágokat szórtak Jézus elé, úgy köszöntötték, mint egy uralkodót. Erre a dicsőséges bevonulásra emlékeznek virágvasárnapon - mondta.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, “ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt” – írták. Ez a vasárnap “az Úr szenvedésének vasárnapja” néven ismert a liturgiában, a szertartás során elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió.

A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, “megvalósítva a megváltást, amely az emberek számára az örök életet hozta el” - olvasható az MKPK közleményében.

Címkék

kerdoiv_banner