Végig vezetett a rangadón az ÉRD

Mindössze 3–3-nál és 12–12-nél volt egyenlő, a többi időszakot tekintve végi vezetett és 22–20-ra győzött a K&H női kézilabda liga 17. fordulójában a Siófok KC ellen az ÉRD.

Hasonló tartalmaink:

Az első percek kemény játéka után a gólcsendet a negyedik percben törte meg az ÉRD, amely két szélsőgóllal, Katarina Krpezs-Slezák és Coralie Lassource találataival kétgólos előnybe került. Ezt követően belelendültek a felek, ám ebből az ÉRD jött ki jobban és negyedóra után 9–5-re vezetett a Balaton-partiakkal szembeni kulcsfontosságú rangadón.

Lars Rasmussen időkérése jót tett csapatának, Denisa Dedu dupla védésének köszönhetően pedig a szünetre egy gólra zárkóztak a Somogy megyeiek.

A fordulás után Camille Aoustin egyenlített, sőt, Estelle Nze-Minko átvehette volna a vezetést a csapatának, de ziccerben a felső lécet lőtte telibe. Ez viszont megtörte a vendégeket, az ÉRD-nél sorrendben Jamina Roberts, Coralie Lassource, Andjela Bulatovics, majd a háromszor eredményes Katarina Krpezs-Slezák is betalált. A hatgólos érdi előny után ugyan egy 5–1-s vendég széria következett, de feljebb már nem tudott zárkózni a Siófok. A kapuban remeklő Janurik Kinga vezetésével az ÉRD 22–20-ra győzött, így hatpontos előnybe került a szintén dobogóra pályázó Balaton-partiakkal szemben, és három a negyedik helyezett Dunaújvárostól.

– Nagyon nehéz mérkőzés volt. Amikor el tudtunk volna menni több góllal, akkor olyan hibákat vétettünk, amelyek nem kellettek volna, így nem tudtuk megtörni a Siófokot – mondta az Érd csapatkapitánya, Janurik Kinga. – Viszont végig izgalmas mérkőzés volt. Csapatként jól összefogtunk és a nehéz időkben összeálltunk, így sikerült megnyernünk a meccset – tette hozzá az érdiek közel ötven százalékkal védő kapusa.

– Sokat készültünk erre a mérkőzésre, hiszen Érdről nem sok csapat távozik pontokkal. Mindkét oldalon jó volt a védekezés, de ahogy vétettünk egy technikai hibát, az Érd megbosszulta azt. Nem jöttünk ki jól belőle, így elveszítettük a mérkőzést – mondta Such Nelli, az SKC szélsője.

– Örülünk a győzelemnek. Nehéz mérkőzés volt. Az utóbbi időben nem nagyon volt arra lehetőségünk, ahol végig nagy ritmusban kellett játszanunk. Az első félidőben szerzett előnyünket sajnos hamar leadtuk. Megkönnyítette volna a dolgunkat, ha ott jobban gazdálkodunk. Mindkét csapat játéka hullámzó volt. A saját csapatom küzdésében viszont nem volt hullámzás, hihetetlenül akartak a lányok. Szeretném megköszönni Rácz Marianne munkáját, hiszen Janurik Kinga és Julie Foggea teljesítménye is meghatározó volt ma is, mint mindig. Ez köszönhető a stábnak, hiszen nagyon sokan dolgoznak azon, hogy ez a csapat jó legyen és szeretném megköszönni a szurkolóinknak is, akik egészen fantasztikus hangulatot teremtettek – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Kemény meccs volt, egy olyan meccs, ahol az ÉRD jobb volt gyorsindításban. Tudjuk, hogy ebben ők a legjobbak a bajnokságban és az ellenfél hibáinak kihasználásában, A második félidőben védekezést is váltottak és támadásban is hat góllal elléptek, de a különbséget a gyorsindítások jelentették – értékelt Lars Rasmussen, a Siófok KC vezetőedzője.

Az ÉRD legközelebb március 14-én, a Győri Audi ETO KC vendégeként lép pályára 19 órakor. Az ÉRD a Siófokkal azonban hamarosan ismét összecsap, hiszen a Török Bódog női Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében is találkoznak a felek.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA, 17. FORDULÓ
ÉRD–SIÓFOK KC 22–20 (12–11)
Érd, 1650
néző. V: Herczeg, Südi
ÉRD: JANURIK – KRPEZS-SLEZÁK 6 (1), Tóth G., A. Bulatovics 2, Kisfaludy 1, ROBERTS 5, C. LASSOURCE 4. Csere: Foggea (kapus), Szabó L. 1, Signaté, Kiss N. 2, Klivinyi, Gávai 1. Edző: Szabó Edina

SKC: DEDU – Such 1, Geiger 1, Ferenczy, Al-Gaui 2, NZE-MINKO 5, AOUSTIN 6. Csere: Mazák-Németh, Jezic 2, Maibom 3 (2), Böhme. Edző: Lars Rasmussen

Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–0. 12. p.: 5–4. 16. p.: 9–5. 24. p.: 11–10. 39. p.: 18–12. 47. p.: 19–16. 54. p.: 21–17.
Kiállítások: 2, ill. 2 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 5/2

HIRDETÉS
Címkék