Az elsők közt vették nyilvántartásba Aradszki Andrást

Hétfőtől számítva két hét áll a rendelkezésükre az országgyűlési képviselő-jelölteknek arra, hogy összegyűjtsenek 500 érvényes ajánlást. A Pest megyei 1-es választókerületben induló Aradszki Andrásnak, a Fidesz-KDNP jelöltjének ez huszonnégy óra alatt sikerült, sőt a többszörösét, háromezer ajánlást adott le az előírt mennyiségnek. Az országgyűlési képviselő-jelölt Facebook oldalán közölte, a nagy sikerre való tekintettel folytatja a gyűjtést. 

Hasonló tartalmaink:

A választási kampány hivatalosan szombaton kezdődött, hétfő reggeltől lehetett az ajánlóíveket átvenni. Aradszki András a Fidesz–KDNP jelöltje pedig néhány óra alatt összegyűjtötte a kellő számú ajánlás többszörösét, és le is adta a helyi választási irodában.

IMG_0050– Hatalmas köszönet illeti a választópolgárokat, akik aláírásukkal is támogatásukról biztosítottak, továbbá a bennünket segítőknek, akik az ajánlásgyűjtésben részt vettek – fogalmazott. Elmondta, lelkesítő számára ez a támogatás, és bár leadták az aláírt ajánlóíveket, a munka nem áll meg, a következő hetekben tovább gyűjtenek.

Mindeközben az LMP jelöltje a közösségi oldalon fejezte ki nem tetszését, hogy a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény területén nem gyűjthet aláírásokat.

A törvény  tiltja, hogy munkahelyen, munkavégzés közben, a fegyveres erőknél és a rendvédelmi szerveknél szolgálati viszonyban lévőtől a szolgálati helyen vagy szolgálati feladat teljesítése közben, tömegközlekedési eszközön, állami, helyi és nemzetiségi önkormányzat hivatali helyiségeiben, iskolákban, valamint kórházakban, rendelőkben gyűjtsék azokat.

HIRDETÉS
Címkék