100 milliárd jutott a térségi fejlesztésekre

Az elmúlt években jelentős fejlesztések voltak a térségben – mondta Aradszki András országgyűlési képviselő az Érd TV Párbeszéd című műsorában, annak kapcsán, hogy szombaton hivatalosan is elkezdődik a választások kampányidőszaka.

Hasonló tartalmaink:

Érden, a Modern Városok program részeként intézményi, valamint útfejlesztések valósultak meg és folytatódnak a jövőben, átépítik a balesetveszélyes csomópontokat, illetve a felszíni vízelvezetési rendszer kiépítése is zajlik – sorolta az államtitkár.

– Annak ellenére, hogy választókerületünk Pest megyéhez tartozik, és emiatt az európai Uniós forrásokból csak nagyon korlátozottam tud részesülni, mégis jelentős támogatáshoz jutott, közel 100 milliárd forint értékben, amiből Érd, mint megyei jogú város a Modern Városok Programjában hivatalosan több mint 62 milliárd forintot kapott.  Ez az összeg a ciklus végére sokkal több lesz, mert például a járásbíróság, vagy a rendőrség új épülete nem is tartozott szigorúan ide, tehát közel 70 milliárd jutott, csak Érdre.

A többi település esetében sincs ok szégyenre, Törökbálinton 6,8 milliárd forintos állami beruházást követően befejeződött a Bálint Márton Általános Iskola, amihez egy sportcentrum is épült. Tárnokon új váróterem épült vasútállomáson, ami mellett számos parkoló, gyalogos aluljáró, új buszforduló és egyéb kiegészítő elemek is helyet kaptak. Voltak továbbá útfejlesztések is és egy új bölcsődét is építettünk, de megvan a pénz az Érdet és Tárnokot összekötő Vadlúd utcai kereszteződés átépítésére is, ahol várhatóan március-áprilisban el tudják kezdeni az átépítést. Sóskúton is elkészült a csatornázás, még idén további utak épülnek, amire megvan a forrás, de fejlődött Pusztazámor és Diósd is, ez utóbbi településen iskolabővítés volt, de óvoda is épült és az M0-ás mellett felépült a zajvédő fal – sorolta az államtitkár.

Érdre visszatérve, Aradszki András hangsúlyozta, hogy továbbra is szerepel a Modern Városok programban a gazdasági övezet kialakítása, hangsúlyozva, hogy nem tettek le ennek megvalósításáról. Azért van szükség az ipari park létrehozására, hogy a város képes legyen az önfinanszírozásra, a letelepedő cégek által befizetett adóbevételekből. Kiemelte, hogy a következő években az útfelújításokra szeretnének koncentrálni.  – Azt szeretnénk, ha Érd egy önmagát eltartó, prosperáló, virágos kertváros volna, ezt azonban adóbevételekből lehet fenntartani, hisz jelenleg nem tudnánk karbantartani azt. Ettől függetlenül a jövő mindenképpen az utakról fog szólni, ezért az a célunk, hogy a városnak legyen ipari parkja, folytatódjanak a beruházások és épüljenek az utak.

A televízió műsorban végül az államtitkár azt mondta, a maga részéről úgy érzi, hogy mindent megtett azért, hogy a választókerületben élők elégedettek lehessenek, igyekezett jól helytállni, s reméli, hogy folytathatja a munkát, amit elkezdett 2014-ben.

 

Címkék

kerdoiv_banner