Veretlenül a dobogó tetején

Február 3-án a horvátországi Varasdon rendezték az U13-as nemzetközi fedettpályás Vindija Baseball tornát, melyet az Érdi Baseball és Softball Club csapata veretlenül nyert meg – számolt be róla közleményében a klub.

Hasonló tartalmaink:

Mivel a nyolc csapatnak csak egy nap állt rendelkezésére, hogy megmérkőzzenek, ezért az egész rendezvény szigorú menetrend szerint zajlott, emellett a játékok maximum 40 percig, de legfeljebb 5 inningen át tarthattak.

A torna első meccse reggel kilenckor kezdődött, azonban az érdi csapat csak 11.30-kor léphetett pályára először. Mindez előnyükre vált, mivel volt idejük testben és lélekben egyaránt felkészülni a játékra. Megismerkedtek a pályával és megfigyelhették, mire kell az új környezetben odafigyelniük.

A csapat, első meccsét a károlyvárosi Moles csapatával vívta, ami egy igencsak szoros meccsnek ígérkezett, ám az ifjak az utolsó inningben sikeresen felülkerekedtek, így a meccset 13–12-re nyerték.
Második meccsüket a varasdi Vindi Iso Sport csapata ellen játszották, amelynek a 7–1-es végeredményén is meglátszik, hogy az ellenfél a Vindija második számú, javarészt a kisebb korcsoportból kikerült játékosaiból állt össze.

A döntő előtti utolsó meccset a zágrábi Blue Sox csapata ellen játszották az érdiek, ahol újra egy szoros meccset láthattunk, de az érdi csapat már megtanulta, hogy a játékot az utolsó másodpercig teljes erőbedobással kell játszani, így 7–6-ra sikerült nyerniük.

Az érdi csapat veretlenül végigküzdötte a napot, így igencsak lelkesen vágott neki a torna döntőjének, melyet a helyi Vindija ellen vívott. A gyerekek, lelkesedésük ellenére kezdetben kissé féltek, mivel a legutóbbi varasdi tornán, pont ez a csapat győzte le őket – szintén a döntőben. Az edzésen való aktív részvétel és a kitartó munka meglátszott az érdi csapat játékán, így 17–14-re győzedelmeskedtek az U13-as nemzetközi fedettpályás Vindija Baseball tornán.

A legjobbaknak kiosztott három különdíjból, kettőt az érdi csapat játékosai hozhattak el (Különdíjazottak: Kökény Brúnó és Pitts William).

A tornán résztvevő érdi csapat névsora: Obinger Levente, Tóth Lídia, Lunczner András, Hellinger Erik, Ivánszki András, Ridgeway Weston, Matolcsi Bálint, Tóth Tünde, Pitts William, Purczl Márk, Mikolics Marcell, Kökény Brúnó

Címkék

nemzeti_szavazas_3