Kultúrházak éjjel-nappal és zenés csokiköltemények

Hétvégi programajánlónkban ezúttal is szerepel hagyományőrző disznóvágás, de olvashatnak a “Kultúrházak éjjel-nappal” című eseménysorozatról is, amihez a közelben található művelődési házak közül többen csatlakoztak, és február lévén farsangolásra is van egy-két ötletünk.

Hasonló tartalmaink:

Nagyon nem jó mostanában szegény disznók sorsa: ezen a szombaton Tárnokon és Diósdon fognak  a visításukra ébredni kora reggel a helyiek.
Tárnokon 11. alkalommal rendezik meg a művelődési ház előtt a hagyományőrző disznóvágást szombaton reggel 7 órától. A menü itt a szokásos hurka, kolbász, tepertő és sült vér mellett orja- és palóclevesből, valamint toros káposztából áll majd, a disznóvágásra ellátogatók pedig szomjazni sem fognak: forralt bort guríthatnak le torkukon. Bővebb információk: itt.
Diósdon a Német Nemzetiségi Önkormányzat rendez sváb hagyományőrző disznótort szombaton 11-16 óra között a Kék Géza Közösségi Házban. Itt 500 Ft-ért kóstolhatjuk meg a disznótorost és 350 Ft-ért a savanyú levest.

Idén a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központ adott otthont a “Kultúrházak éjjel-nappal” elnevezésű országos, három napos rendezvénysorozat megnyitójának pénteken dr. Hoppál Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára részvételével és számos érdekes foglalkozással, előadással. ”A Kultúrházak éjjel-nappal célja a kezdetektől fogva az volt, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a kultúrafogyasztás fontosságára és arra, hogy ez az intézményhálózat milyen fontos része a magyar kultúrának”, hangsúlyozta egy korábbi sajtótájékoztatón Bordás István, a rendezvényt szervező Magyar Népművelők Egyesületének elnöke. Az idei kiemelt tematika – ”Helyben van a sokszínűség” –is erre reflektál: a helyi művelődési intézmények fontos kulturális szerepére, illetve a helyiekkel való kapcsolatának fontosságára, kölcsönös együttműködésére hívja fel a figyelmet.
A programhoz csatlakozott a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ is, ahol a hétvégén olyan kulturális programokkal várják az érdeklődőket, amelyekkel, ahogy írják, “közelebb kerülünk a kultúra különféle műfaji elemeihez – zenéhez, kiállításhoz, kortárs kultúrához, performansz jellegű előadáshoz, gyermekprogramhoz, gasztronómiai kalandozáshoz, testi-lelki mozgáskultúrához.” Szombaton  meghallgathatjuk itt Saint-Saens Az állatok farsangja című művét, aztán este szenior örömtánccal, majd gyertyafényes jógával és meditációval várják a testileg-lelkileg felfrissülni vágyókat. Vasárnap ugyanitt családi farsang lesz jelmezes felvonulással és fánkevéssel. Délelőtt koncertet ad a Kolompos együttes, délután pedig a Kézműves Kultúra nevű zenekar, akiknek az előadását kézműves csokoládékészítés fogja kísérni, ahogy a művelődési ház honlapján olvasható, “a zenei hangok áramlásában, a zenék által ihletett csokoládékölteményeket alkothatnak a lágyan megolvasztott krémes csokoládéból. Engedje, hogy minden érzőidegét lázba hozza a zene és a csokoládé!”

A hétvégén több helyszínen és műfajban is kiélhetik táncszenvedélyüket: lesz kosaras székely bál  Érden szombaton az Érdi Bukovinai Székely Egyesület szervezésében. (Csak elővételben váltott jegyekkel lehet részt venni rajta.)
A Törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Központban  szombaton este 8 órától retro farsangi bulival várják a nosztalgiázni (és persze bulizni) vágyókat. Ahogy írják, lesz fergeteges hangulat, parádés múltidéző jelmezek, retro király és királynő választás, retro funky és disco slágerek megállás nélkül, amiről Csepregi Éva és DJ MZ/X gondoskodik majd.
Akik inkább a néptánc világába kóstolnának bele, azokról gondoskodik a diósdi Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtárban a vajdaszentiványi néptánc tanfolyam (felnőtteknek) vasárnap délután 5 órától. Almási Berta (Magyar Állami Népi Együttes táncosa, „Aranygyöngyös” táncos) és Módos Máté (Magyar Állami Népi Együttes, örökös “Aranysarkantyús” táncos, Junior Prima Díj) tanítja majd a táncokat. A tanfolyam díja 1.000.-/fő/alkalom.  A néptánc tanítással párhozamosan népi kézműves kuckó lesz kézműves foglalkozásokkal, mondókázással, meseolvasással gyerekeknek, ezért külön belépődíjat kell fizetni.

A népi hagyomány szerint február elején, ha a téli álmából frissen ébredő medve kijön a barlangjából és a napos időnek köszönhetően meglátja az árnyékát, akkor bizony újra bekuckózik, mert még hosszúnak ígérkezik a tél. Viszont, ha a medve felhős, borús időre ébred, akkor hamarosan beköszönt a várva-várt tavasz. Vajon a Budakeszi Vadaspark két mackója, Romulus és Tibor meglátja az árnyékát? Mi áll ennek a hagyománynak a hátterében? Február 4-én, vasárnap a Budakeszi Vadasparkba látogatók maradéktalanul megkapják a választ a feltett kérdéseikre, de a Medve-les nap további izgalmas programokkal is kecsegtet. Az elmaradhatatlan látványetetések és állattréningek kiegészülnek egy egész napos Klíma Kalanddal is, aminek keretein belül a résztvevők különböző elgondolkodtató, készségfejlesztő módszerek alkalmazásával tanulhatnak a klímaváltozásról, olvasható a Budakeszi Vadaspark honlapján, ahol a részletes programokat is megtalálhatják.
(kiemelt kép: Klauzál Ház – Kolompos együttes)
Címkék

kerdoiv_banner