“Mindenki tud táncolni, csak nem mindenki hiszi el magáról”

Szerda délutánonként zene, “bal emel, spicc, zár, jobb emel…” utasítások és aztán biztatások, izgatott duruzsolások és félénk kuncogások töltik be a Parkvárosi Közösségi Ház auláját. Na meg öröm és tánc. Vagy inkább így: örömtánc szenioroknak, Hollenczer Katalin vezetésével.

Hasonló tartalmaink:

Tavaly december elején 12 érdeklődővel indult a táncos foglalkozás 50-60  év felettieknek a Parkvárosi Közösségi Házban, az eheti alkalmon már 33-an vettek részt. Olyan nagy az érdeklődés, olyan sokan jönnek, hogy a foglalkozásokat tartó Hollenczer Katalin azt mondja, valószínűleg másik csoportot is indít.

Mintha csak szalagavatóra készülő lányokat látna az ember, olyan izgatottsággal és elszántsággal tanulmányozzák előbb, majd utánozzák is a résztvevő táncos lábúak az instruktor lépéseit. Azzal a különbséggel, hogy ők a szó szoros értelmében örömtáncolnak, azaz most és itt, jókedvükből táncolnak, és nem készülnek semmilyen fellépésre. Legfeljebb egy nagy, közös örömtáncra az ország többi pontján működő hasonló csoportokkal, ahogy azt később a táncoktató elmondja.

Hollenczer Katalin lassan, többször mutat meg minden egyes mozdulatot, hangos vezényszavakkal kísérve. Egy kis bemelegítés után jöhet is a tánc: előbb körben táncolnak, majd cserélődő párokkal a szépkorú táncosok, következik az angol udvari tánc, aztán a széktánc is. Előzetes tánctudás nem kell a részvételhez, nem bonyolult lépéseket mutat a táncoktató, viszont a lépéseket, azok egymás utáni sorrendjét, ismétlését észben kell tartani, éppen ezért, ahogy azt később elmagyarázza Hollenczer Katalin, a szenior táncnak sok más mellett az is nagy előnye, hogy az agyműködést serkenti, a memóriát karban tartja. A táncosok spiccelnek, aztán haladnak előre, forognak a párjukkal körbe-körbe, párt cserélnek, és újabb résztvevővel ismerkednek, most vele ropják, aztán visszaállnak a körbe. És közben a tempó, amit Katalin diktál, egyre gyorsabb, egyre nehezebb követni, ami nagy kacagásokat csal ki az örömtáncolókból.

“Ez a tánc a maga speciális koreográfiáival alkalmat biztosít és teret ad az egyébként magányosan vagy nem magányosan élő idős embereknek az ismerkedésre, hogy beszélgessenek, hogy új barátságok szövődjenek”, fejti ki később Hollenczer Katalin, aki maga is táncos volt gyermekei születéséig a Honvéd Művészegyüttesben, most Érd mellett Tárnokon és Nagytétényben tanítja a szenior táncot.”Egy isteni sugallat volt, hogy láttam Csirmaz Szilviát a televízióban, aki az egész magyarországi szenior táncos mozgalom elindítója, ő kint az Osztrák Szeniortánc Szövetség tanfolyamán végzett, és onnan hozta ezt a táncolási stílust Magyarországra, én is nála végeztem. Az a cél, hogy az ország egész területére el tudjuk vinni ezt a lehetőséget, mert kevés van az ilyenekből, ahol ismerkedhetnek, táncolhatnak, mozoghatnak, és még az agyukat is megdolgoztathatják a szépkorúak.”

“Az ember ősi ösztöne a tánc. Ha egy kisgyerek zenét hall, rögtön táncol. Ha öröm vagy bánat ér, táncolunk”, folytatja a táncoktató. “Ez egy ősi ösztön, és mindenki tud táncolni, csak nem mindenki hiszi el magáról. De amikor ezen túllép, és ott van velünk, látja és érzi, hogy ez nem is olyan nehéz, és hogy mennyire fantasztikus ez az együttmozgás, mert hogy ennek is van varázsa: amikor megmozdul 30 ember egy irányba, egy lépéssel – az a lelkedet is viszi, az is táncol, nemcsak a lábad. Hozzá a fülbemászó dallamok is fontosak, hogy boldogak legyünk akkor, abban a pillanatban. Nagyon sok táncostárstól hallottam, hogy ez annyira jó, mert utána új erővel mennek ki az ajtón, új erővel indul a holnap, ami a 60 felettieknek már nagyon-nagyon fontos.”

Ahogy már említettem, az eheti foglalkozáson 33 fő vett részt. Ebből Önök szerint mennyien voltak a férfiak? Elárulom: 1, azaz egy fő képviselte őket Ernő bácsi személyében, aki feleségét, Zsuzsa nénit kísérte el még az első alkalommal, aztán itt “ragadt”, de ahogy mondja, egyáltalán nem bánja. Hollenczer Katalin szerint egy ekkora csoportban elkélne legalább 5-6 férfi is, de sajnos a “gyengébb nem”  eddig bátrabbnak bizonyult, tisztelet a már említett kivételnek számító Ernő bácsinak. Szóval szépkorú férfiak, tessék megmutatni ki a legény a gáton, vagyis táncos a táncparketton, és mutassák meg, Önök is vannak olyan bátrak és ügyesek, mint női táncostársaik.

Csatlakozni akármikor lehet az örömtáncos csoporthoz, mert az órák nem egymásra épülnek, minden alkalommal más-más táncot tanulnak a résztvevők. Örömtánc tehát minden szerdán 14:30-tól a Parkvárosi Közösségi Házban Hollenczer Katalin vezetésével.

Az örömtáncról készült riport teljes hosszában az Érd FM-en hallgatható meg.

Címkék

kerdoiv_banner