Tétova parkvárosi óda

Pomázi Zoltánt legtöbben minden bizonnyal a magyar countryzenével, na meg a Bojtorján együttessel, aztán még Halász Judittal emlegetik egy lapon. De egyre többen lehetnek azok is, akiknek Radnóti Miklós jut eszébe a zenészről, hiszen már évek óta járja az országot a tragikus sorsú költő megzenésített verseivel.

Hasonló tartalmaink:

Érden is többször láthattuk, hallhattuk már – nem véletlen talán, hiszen itt él –, leginkább a városi könyvtár szervezésében. Ezúttal az új parkvárosi fiókkönyvtár invitálta – a magyar kultúra napja okán – az érdeklődőket a Tétova óda című Radnóti-estre, amelyre Pomázi Zoltán vendéget is hozott a szintén érdi ifjú versmondó, Ungvári Álmos személyében.

Az egykori countryzenészt Radnóti özvegyének, Gyarmati Fanninak négy évvel ezelőtti a halála ösztönözte arra, hogy a költő műveit megzenésítse. Elsőként a Két karodban című vershez komponált zenét – ahogy akkoriban mesélte – szinte közösen a hetven évvel korábban elhunyt költővel közösen. A versnek ugyanis már az olvasásakor ott volt a fülében a dallama, mintha ott keringett volna valahol a világegyetemben, s neki csak rá kellett lelnie a zenére. Egyfajta spirituális élmény volt ez a számára, ami azóta is összeköti Radnótival.

Az ebből a termékenyítő „kapcsolatból” született dalokból kaptunk ízelítőt a parkvárosi esten a legszebb, legmegrázóbb Radnóti-versekből válogatva, amelyeket jól kiegészítettek az Ungvári Álmos által citált részletek Gyarmati Fanni naplójából. Persze verstolmácsoló képességét is megcsillantotta az ifjú előadó például a „Nem tudhatom” profi előadóművészekével vetekedő tolmácsolásával.

Akik először hallják az egy szál gitárral kísért vers-dalokat Pomázi Zoltántól, minden bizonnyal rejtett értékeit fedezik föl az eredeti verseknek. Pedig költeményeket dalba átültetni nem könnyű, kevés jó zeneszerzőnek lenni hozzá. Lényeges, hogy a magyar nyelv az első szótagra helyezi a hangsúlyt – árult el műhelytitkokat egy interjúban a zeneszerző –, ha a szöveg hangsúlya nem egyezik a zenéével, akkor nagyon rossz lesz a hatás. Különösen nagy kihívást jelentett számára a Hetedik ecloga vagy az Erőltetett menet megzenésítése.

 

Címkék

nemzeti_szavazas_3