Érd közgyűlése elutasítja a Soros-tervet

Érd Megyei Jogú Város közgyűlése elutasítja a Soros-tervet és azt a törekvést, hogy bevándorlóországgá változtassák Magyarországot. Az elfogadott határozat szerint Érd elutasítja, hogy a magyar parlamentet és a kormányt megkerülve, a magyar emberek akaratával szemben hazánkban is megszervezzék a bevándorlást. A döntést közel másfél órás vita előzte meg. Hárman – Csőzik László, Szűcs Gábor, Csornainé Romhányi Judit – a voksolásnál kikapcsolta a szavazógépet, Havasi Márta nemmel szavazott. A Fidesz-KDNP képviselői, valamint Pulai Edina, a Jobbik képviselője támogatta az előterjesztést.

Hasonló tartalmaink:

Az előterjesztés szövege szerint Érd polgármestere sok más magyar település vezetőjével együtt aggodalommal figyeli a Soros-tervvel kapcsolatos, Brüsszelből érkező híreket, amelyek szerint Soros György bevándorlásszervező irodákat akar nyitni a magyar vidéki városokban, és több százezer dollárt osztott és oszt szét, hogy megerősítse vidéki hálózatát.

A közel 90 perces vita során a baloldali képviselők valamennyien azt állították, hogy a Soros-terv nem létezik. T. Mészáros András polgármester aláhúzta: azokkal ért egyet, akik meg akarják állítani a tömeges bevándorlást. A városvezető reagált arra is, hogy Csőzik László (20-30 Egyesület) felszólalásában azt mondta: testidegen, hogy egy megyei jogú város polgármestere ilyen előterjesztést akarjon tárgyalni.

- Ami történik az nem a parlamentben, hanem az ország valamelyik településén történik. Ahhoz nekünk nincs közünk, hogy mi történik a városunkban? – tette fel a kérdést a polgármester, majd cáfolta a baloldali képviselők állítását, miszerint nincs Soros-terv. Azt kérte, hogy akik ezen a véleményen vannak, tájékozódjanak.

- Magyarországon vannak olyan civil szervezetek, akik egyetértenek azzal, hogy azokat az embereket, akik eljutottak a határainkig – legálisan, vagy illegálisan – be kell fogadnunk. Ezek a szervezetek financiális szempontból Soros Györgyhöz köthetőek, akinek mint tudjuk, olyan elképzelései vannak, hogy bevándorlókat telepít Magyarországra. A probléma az, hogy ezek a szervezetek véleményformáló erővel rendelkeznek és megpróbálják megfélemlíteni a magyar embereket, akiknek adott esetben a bevándorlásról más a véleménye. Azt remélem, hogy eljön az idő, amikor már nem lehet a magyar embereket megfélemlíteni. Ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, cselekednünk kell. El kell mondani, hogy mi ezt nem akarjuk, ezt szolgálja ez az előterjesztést – fogalmazott T. Mészáros András. A közgyűlésnek egyértelművé kell tennie, hogy nem kér Soros György bevándorlásszervező irodáiból, ez nem párt-, hanem várospolitikai kérdés – összegzett a döntés után a polgármester.

Pulai Edina (JOBBIK) támogatta a javaslatot, és úgy érvelt, hogy az érdiek közül – függetlenül a pártpolitikától – sokan gondolják úgy, hogy nem kérnek a gazdasági bevándorlókból.

- Napi szinten találkozom nagyon sok emberrel, akik a téma kapcsán szimpátiától és vallástól függetlenül, soha nem mondták, hogy be kéne fogadnunk a bevándorlókat, ezért én az érdi emberek és a saját magam nevében is támogatni tudom az előterjesztést – húzta alá Pulai Edina.

 

Címkék

kerdoiv_banner