Járjuk el a kolót!

Rácbál lesz a hétvégén Érden a Finta Rendezvényházban. Január 27-én, szombaton rendezi ugyanis az Érdi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat a horvát és szerb hagyományok szerint a batyus bált, amire  a szokásoknak megfelelően kulturális programokkal, táncelőadásokkal valamint kórus produkciókkal készülnek, de nem marad el a közös kolózás és a hajnalig tartó mulatság sem.

Hasonló tartalmaink:

A rác farsangról a busójárás jut a legtöbb ember eszébe: a télűző maszkok viselete, illetve a kereplő használata bevett szokás egyes mulatságokon – gondoljunk csak a mohácsi busójárásra vagy akár az Ercsiben évről évre megrendezett beöltözős farsangi mulatságra –, az érdi bálon azonban ez nem jellemző. Inkább a hagyományőrzésre, népviseletük bemutatására helyezik a hangsúlyt: nemzetiségi tánccsoport és énekkar lép fel a mulatságukon. A bálon húzott talpalávaló is a hagyományos délszláv zene, vagyis a kóló.

Weszelovits Ágnes, az Érdi Horvát Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a bálra elsősorban rác, horvát leszármazottakat várnak, de mindig vannak olyanok is, akiket a jó hangulaton túl a más kultúra és szokások iránti kíváncsiság hajt.

– Nemcsak a horvát nemzetiségűeket látjuk szívesen a bálunkon, hanem mindenkit, aki érdeklődik a kultúránk iránt, vagy épp csak egy jót akar mulatni. A jegyek személyenként 2000 forintba kerülnek, de érdemes előre regisztrálni, hiszen nagyon sok vendéget várunk – hangsúlyozta Weszelovits Ágnes, aki kiemelte azt is, hogy a bál idén is az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzetiségi Kulturális kezdeményezések pályázati támogatását élvezi. (Pályázati azonosító NEMZ-KUL 18-1747.)

De a rác hagyományokat nem csak a bálon vagy kulturális eseményeken elevenítik fel, hanem sok család a mindennapjaiban is őrzi a hagyományokat. A nemzetiségi önkormányzat, a horvát és a szerb hagyományok szerint rendezi meg minden évben a batyus bált, amelyre nem kifejezetten nemzetiségi ételekkel készülnek a vendégek, de gyakran kerülnek az asztalra hagyományos sütemények is.

Az érdi rác bálról Weszelovits Ágnessel, az Érdi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnökével beszélgetünk, hallgassa meg!

Címkék

nemzeti_szavazas_3