Ilyen a diósdi farsangi fánk!

Az idei már  a negyedik év, hogy a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakban minden szerdán farsangi fánksütést tartanak Diósdon. A közösségépítés és hagyományőrzés jegyében megtartott eseménysorozatnak a települési tájház ad otthont, ahova most is elsősorban a helyi iskolásokat várják.

Hasonló tartalmaink:

A manapság már a város alpolgármestereként dolgozó Szűcs Anna még a helyi iskola pedagógusa volt, amikor hagyománnyá vált az intézményben, hogy a tanárok és diákok egy-egy közös sütéssel teszik emlékezetesebbé a nagyobb ünnepeket. Az önkormányzati képviselő ennek nyomán gondolta úgy, hogy a népszerű csapatépítő és közösségfejlesztő programot akár települési szinten is érdemes megtartani, amire például a farsang egy kiváló alkalom.

A gyerekek a sütésben most ugyan nem vesznek részt, ez a feladat az idősebbeknek jut, ennek ellenére a szervező úgy véli, a közösségépítés így is megvalósulhat, nem beszélve arról, hogy a fiatalok mindeközben a farsanghoz kapcsolódó szokásokat is megismerhetik.

A szervező hozzátette, azoknak a gyerekeknek sem kell megijedni, akiknek most nem jutott az édességből, hiszen a program a következő négy szerdán is folytatódik, így végül minden diósdi fiatal megkóstolhatja majd az ízletes farsangi fánkot.

Címkék

nemzeti_szavazas_3