Indul a városi Szeretetcsomag akció!

Szombaton megkezdődött Szeretetcsomag akció, amelynek célja, hogy örömöt szerezzen a nehéz körülmények közt élő érdi gyerekeknek. A városi akció keretében most hétvégén, illetve  jövő szombaton az Érd alsónál lévő Európa-sétányon, az ÉRD Arénában pedig egy héten át minden nap le le lehet adni a cipős dobozokat, amelyeket legalább kétszáz érdi gyermek közt osztanak szét.

Hasonló tartalmaink:

Az első nap délelőttjén, alig három óra alatt már huszonöt ajándékdoboz gyűlt össze az Európa sétányon álló faházban, ahol Pulai Edina (Jobbik), az akció ötletgazdája és Fülöp Sándorné (Fidesz-KDNP) fogadta a betérőket. T. Mészáros András polgármester is ellátogatott a gyűjtőpontra, három cipős doboznyi ajándékkal – mint lapunk kérdésére elmondta, négy-hat éves, illetve kilencéves gyermekek számára állítottak össze ajándékcsomagot.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Mint Pulai Edinától megtudtuk, szervezett már korábban is hasonló akciót, érdi, erdélyi és kárpátaljai gyerekek támogatására, de ilyen nagy, városi gyűjtőakciót most először rendeznek Érden.

– Köszönöm a közgyűlés, illetve polgármester úr támogatását, az ÉRD Arénának, a Városfejlesztési Kft.-nek, a helyi médiának, és mindazoknak a segítségét, akik támogatásukkal, hozzájárulásukkal szebbé teszik az érdi gyermekek karácsonyát – mondta Pulai Edina, akitől megtudtuk azt is: a cipős dobozokat a Család- és Gyermekjóléti Központ szállítja ki a rászoruló családoknak.

Érd-alsónál, a bevásárlóközpont melletti Európa-sétányon álló faházban december 9-én, 10-én és 16-án 9 és 17 óra között, az Érd Arénában pedig  december 9-16. között reggel 8-tól este 8-ig lehet leadni az ajándékdobozokat. A szervezők kérik az adományozókat, hogy a csomagokba ne kerüljön romlandó élelmiszer – ha gyümölcsöt szeretnének ajándékozni, külön csomagolják.

SAMSUNG CAMERA PICTURES


Címkék

kerdoiv_banner