Informatikai fejlesztés az iskolákban

Még az idén 6,2 milliárd forintos informatikai fejlesztési támogatást kapnak költségvetési forrásból a közép-magyarországi régió oktatási intézményei – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Az érdi iskolák is részesülnek a számítástechnikai eszközökből.

Hasonló tartalmaink:

Balog Zoltán a Péceli Integrált Oktatási Központ, Általános Iskola és Gimnáziumban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az érintett 650 iskola december 15-ig megkapja a kormányzati támogatásból finanszírozott eszközöket: 14 ezer számítógépet és monitort, 6 ezer laptopot és 7 ezer projektort.

Hozzátette, hogy a kormány mindenképpen szeretné fejleszteni a köznevelési intézmények informatikai eszköztárát, mivel minden gyermek egyformán fontos, bármely településen is járjon iskolába. A miniszter kitért arra is, hogy a péceli iskola a fejlesztési támogatásból 251 eszközt kap csaknem 40 millió forint értékben.

Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta, hogy a beruházás a központ költségvetésének a terhére valósult meg – tudósított az MTI.

Ami Érdet illeti, Sárközi Márta tankerületi igazgató a közgyűlés október 26-ai ülésén jelentette be: a város iskolái laptopokat és számítógépeket kapnak a közeljövőben. A tankerületi igazgató hozzátette: az informatikai fejlesztés mellett nagy gondot fordítanak arra, hogy az intézmények tárgyi feltételei is javuljanak, akár eszköz-, akár bútorbeszerzéssel, akár az épületek állagának megóvásával.

(MTI, ÉrdMost, fotó:Bartos Gyula/EMMI)

Címkék

nemzeti_szavazas_3