Kányádi almája a Gryllus család karácsonyi asztalán

Hogy lehet évtizedek óta kitartó lendülettel és elhivatottsággal zenélni a gyerekeknek, a gyerekekkel? Méghozzá mindenféle manír nélkül, a zene iránti határtalan alázattal és a gyerekközönség nem lenézésével hanem inkább tiszteletével? Ilyen kérdésekre kerestük a választ Gryllus Vilmossal a Fő téren adott koncertje után. A cikkből az is kiderül, hogyan kerül Kányádi Sándor piros almája a Gryllus család karácsonyi asztalára.

Hasonló tartalmaink:

Gryllus Vilmos adott advent első hétvégéjén, a gyertyagyújtás előtt koncertet a Fő téren, a gyerekek legnagyobb örömére, akik hangos kiabálásokkal válaszoltak kérdéseire, megvitatták a zenésszel, hogy ki a legnagyobb magyar költő az élők közül, és ki a legnagyobb azok közül, akik már itt hagyták ezt a világot. Lelkesen énekelték együtt a zenésszel a jól ismert dalokat Kányádi Sándor piros almájáról odafenn a fán,  a szúrós kis gombócról, aki a kertben jár, a maszkabál tigriséről és banyájáról és persze a karácsonyról. A művész Galkó Balázst is elhívta, aki József Attila költeményei közül szavalt el hármat, ezzel emlékezve a 80 évvel ezelőtt elhunyt költőre.

Gryllus Vilmos lelkesen meséli már a koncert és a gyerekekkel való közös fényképezkedés után, hogy még a koncert előtt sikerült elérnie a szervezőknél, távolítsák el a színpad előtt felhúzott rácsot, hozzák előrébb a székeket, és így testközelbe kerültek hozzá a gyerekek, mert így szeret igazán nekik zenélni.

Hogy miért érzi már sokadik évtizede fontosnak, hogy énekeljen a gyereknek, vagyis inkább velük együtt, arra így felel: „Kodály-rendszerű általános iskolába jártam, ahol minden nap volt énekóra, és ezáltal nagyon sokat gazdagodtunk. Az, hogy én aztán zenész lettem, csak véletlen volt, hiszen az odajáró emberek többsége nem zenész lett, hanem olyan ember, aki – Kodály koncepciója szerint – jobban megtalálja a helyét az életben, jobban tanul, jobban be tudja fogadni a világ dolgait és gazdagabb lelkű emberré válik. Ez így teljes mértékben igaz, de Kodály elképzelése, hogy iskolai jelleggel, mindenhol szóljon az énekszó, minden embernek a sajátja legyen az éneklés, nem valósult meg,  egy-két iskola kivételével. Én ebből próbálok meg valamit bepótolni, ezt vállaltam fel a magam módján. A dalokat úgy írom meg, hogy közük legyen a magyar zenei anyanyelvhez, és közük legyen a gyerekekhez, úgy, hogy szívesen énekeljék őket, ne legyen semmiféleképpen sem leereszkedő, hanem inkább felemelő, a témája és a zenei befogadhatósága is megfeleljen az életkori sajátosságaiknak, a hangterjedelem, a ritmika és minden egyéb szempontjából. Ilyen módon aztán a gyerekek valóban könnyen és örömmel megtanulják ezeket a dalokat. Nekem minden alkalommal nagy élvezetet okoz, amikor a gyerekek velem együtt énekelnek.”

Amikor a dalszerzésről és azon belül a Biciklizős dalok ihletéséről kérdezem, elmeséli, hogy azoknak a daloknak “volt egy konkrétabb indíttatása. Alma azt mondta biciklizés közben, hogy apa, énekelj valamit, és akkor kitaláltam egy dalt, ami nem olyan, amit egy zeneszerző írt, hanem inkább olyan, amit egy szülő írt, amit bármilyen szülő ki tud találni, hiszen még csak nem is rímel.” A Kossuth-díjas zenész, zeneszerző boldogan gondol vissza arra az időszakra, amikor a kislányával együtt bicikliztek, mert, mint magyarázza:  “nem hátul vittem, hanem előlre ültettem a rúdra, bár úgy nehezebb biciklizni, de megéri, mert az embernek a keze között van a gyereke, ami önmagában is nagyon jó érzés, a fejünk szinte összeért, és közben beszélgettünk. Emlékszem, egyszer amikor 2-3 éves lehetett, mutattam neki, hogy „Nézd csak azt a sárga virágot! Ökörfarkkóró.” Aztán pár hónappal később: „Nézd, azt a sárga virágot!” Mire ő: „Igen, tudom, ökörfarkkóró.”  És akkor nagyon boldog voltam”, teszi hozzá nevetve.

És hogy hogyan telik a Gryllus-családban a karácsony? Nagycsaládos, négy generációs ünnep van náluk: édesanyjával, családjával és testvére családjával együtt gyűlnek össze őnála. „Énekelünk, elolvassuk Lukács evangéliumából a karácsonyi történetet, és aztán hogy hogy nem, egyszer csak megszólal kintről a karácsonyi csengő, pedig mindannyian bent vagyunk, de kint csengetnek hármat az angyalok, és akkor bemehetünk. Nálunk az a szokás, hogy amikor bemegyünk, sorba kell állni, de nem ám úgy, ahogy máskor az évben, hanem pont fordítva: a legkisebb áll legelöl, a legöregebb leghátul, így megyünk be a szobába, ahol már fogad minket a karácsonyfa.” Még mindezek előtt van egy nagyon szép szokásuk, amit a zenész saját bevallása szerint nem ők találtak ki, magyar népszokás volt, ők csak átvették és bevezették, de mindenkinek szeretettel ajánlja, mert nagyon jó érzés. „Veszek a piacon egy szép piros almát -, olyat, amit Kányádi Sándor bácsi nem ért el,  amit nem tudott leszedni a fáról -, aztán az almát annyi részre vágjuk, ahányan együtt vagyunk, ha húszan, akkor húsz szeletre, és a legkisebb odaad mindenkinek egy-egy cikk almát, azzal, hogy: „Ha nagy öröm vagy nagy bánat ér, gondolj azokra, akikkel egy almából ettél karácsonykor.”

Címkék

nemzeti_szavazas_3