“Drága Advent, köszöntünk”

Advent a karácsonyt megelőző négy hetes időszak, amely az örömteli és meghitt készülődés, várakozás jegyében telik.  Idén december 3-ára esik advent első vasárnapja, amikor nemcsak az otthonokban, hanem a városi koszorún is meggyújtják az első gyertyát. December 3-ai érdi adventi programokat ajánlunk.

Hasonló tartalmaink:

A város adventi gyertyagyújtásainak „gazdája” hagyományosan a Szepes Gyula Művelődési Központ. A főtéren betlehemet állítanak, s óriási adventi koszorún gyújtják meg a gyertyákat vasárnapról vasárnapra. Az első gyertyát T. Mészáros András polgármester gyújtja meg a város adventi koszorúján az egyházak képviselőinek részvételével.

A kicsiket és nagyokat egyaránt többféle programmal várják advent első vasárnapján. 15 órától Adventi forgatagon vehetnek részt az érdeklődők: a Habilitációs Központ Csengettyű Együttesének, majd a Pumukli Óvoda kicsinyeinek és a Marianum Iskola diákjainak műsorát láthatják az érdeklődők. A délután fő műsorszáma Gryllus Vilmos koncertje lesz, a Téli daloskönyv című produkció 16.30-kor kezdődik. A rendezvény ideje alatt a színpad mellett fölállított sátorban Tamaskáné Jakab Margit, a Szövőműhely vezetője várja a gyerekeket kézműves-foglalkozásra.
A programokon a részvétel ingyenes. (Részletek itt.)

December 3-án adventi hangversenyre várják az érdeklődőket a Jézus Szíve templomban, az este hat órai mise után.

Advent_hangv_2017_1

 

 

 

 

Címkék

kerdoiv_banner