Varázslat bábokkal

Az abszurd színház fontos állomás volt életében, Galla társulatában is játszott gyermekei megszületéséig, de ami már gyermekkorától meghatározó közeg a számára az a mesemondás, a bábok, a zene és a művészet világa. Bölöni Rékával beszélgettünk a Gyerekkönyvtárban tartott előadása után.

Hasonló tartalmaink:

Zsúfolásig megtelt szerda délelőtt a Csuka Zoltán Gyerekkönyvtára ovisokkal. A gyerekek lélegzet visszafojtva hallgatták a kiskakas megpróbáltatásait, sikítottak a nevetéstől, amikor a török császár pórul járt, figyelmeztették „apuskát”, hogy ne menjen fel a padlásra, és végül nem hagyták, hogy őket is megegye a kis gömböc. Bölöni Réka, aki már visszatérő fellépő a gyerekkönyvtárban, ezúttal A kiskakas gyémánt félkrajcára és A kis gömböc mesevilágába varázsolta a gyerekeket az édesapja készítette bábok és díszletek segítségével. No meg persze rendelkezésére álltak maguk a gyerekek is, akik a legfőbb szerepeket alakíthatták a délelőtt folyamán: volt, aki víz volt a kútban, volt, aki tűz, voltak első ránézésre szelídnek tűnő méhecskék, akik aztán kegyelmet nem ismerve, össze-vissza csípték a török császár farát.
Amikor a művésznővel az előadás után beszélgetni próbálok, a kicsik még mindig lelkesen nézegetik és veszik kézbe a bábokat, a díszletet, sőt, van, aki odajön Bölöni Rékához, és se szó, se beszéd, átöleli, az ölébe bújik, mint aki már mindig ott akar maradni.

Mit szól a mai közönségéhez?

Édesek voltak. Volt egy meglepő, új fordulat. Meg akarták óvni az apuskát a kis gömböctől. Nagyon érzékenyek voltak, kiabálták, hogy „Ne menj fel, apuska, mert téged is fel fog falni!” Ezt még eddig nem csinálták sehol sem, annyira új szituáció volt, hogy engem is gondolkodóba ejtett, most ezt hallja meg apuska vagy ne hallja meg. De hát éppen ezért szeretem ezt csinálni: mindig kicsit más, mindenkinek más-más tűnik fel, nekik most az volt a fontos, hogy az apuskát ne falja fel a gömböc.

Nem zavarta, amikor az előadás alatt volt olyan gyerek is, aki hangosan megjegyezte, hogy ezek csak bábok?

Nagyon érdekes, ahogy billegnek a valóság és a mese, a fantáziavilág között. Hol átbillennek, hol visszazökkennek a valóságba. Azért nem is félnek attól, hogy a kis gömböc felfal valakit, mert ilyenkor életbe lép egy védekező mechanizmus, hogy ez csak mese.

Nem fárasztó ez az interaktív előadásmód?

Nem, mert mindig újabb dolgok kerülnek a középpontba, és ez nagyon változatossá teszi az egészet. Nem fenyeget az a veszély, hogy megunom, mert mindig ezerrel kell figyelni, hogy mikor mit mondanak. Ha például mocorognak, akkor hopp, fel kell gyorsítanom, vagy valamit kell csinálnom, mert akkor az azt jelenti, hogy nem olyan izgi a műsor. Szeretem így, és csak így tudom elképzelni a bábozást. A mai gyerekeknek nem is hiszem, hogy működne az, hogy a paraván mögül bábozzak csak, bár én hajlok a klasszikus bábok felé és a klasszikus előadásmódhoz, de azért úgy gondolom, hogy ennyi még belefér. Amikor a bábot megelevenítem, én is játszom, az arcom is látszik, és a gyerek vagy csak a bábot nézi, vagy engem is, és akkor a kettőtől lesz egy egész.

Mintha az abszurdból is csempészett volna be egy kicsit az előadásmódba?

Az egész világ olyan abszurd. Nyilván ez jön a múltamból is, a végzettségemből is, hogy nem tudok csak úgy egy paraván mögött maradni, és bábozni. Szerintem ez így teljes egész, hogy vannak a szép, látványos bábok, a hang, ami nagyon fontos. Itt, a könyvtárban a fény nem tud annyira rásegíteni, de az előbbiek, a látvány és a hang, no meg az átélés teszi élővé és élvezhetővé a mesét.

A konkrét szöveget mennyire gondolja ki előre vagy inkább az improvizációra hagyatkozik? Gondolok itt A kis gömböc befejezésére, ami valahogy úgy hangzott, hogy a katonának megtetszett Annuska, annál jobban Juliska, ezért elvette Meliskát.

Először ez egy improvizáció volt. nem tudom, hanyadik előadáson mondtam ezt így el, mert az egyik gyerek nagyon pfújolt, amikor apuska megpuszilta anyuskát, és akkor gondoltam, hogy aha, akkor legyen a katona szerelmes! Ezt a szöveget improvizáltam hozzá, és ez aztán annyira megtetszett a gyerekeknek is, meg nekem is, hogy bent hagytam a narrációban.

Azt látom, hogy alsó korhatár nincs, mert itt volt egy újszülött is, még ha ő most nem is annyira tudta követni az eseményeket, de van-e felső korhatár? Milyen idős gyerekeket tud még elérni a bábszínházzal?

Szerintem azért nincs felső korhatár, mert a felnőttek, az óvó nénik is élvezték. Az a mese, amit a felnőttek unnak, azt a gyerek is unni fogja. Olyan nincs, hogy én unom, de azért a gyerekemnek jó lesz. Nem, akkor ő is unni fogja. Szerintem nincs korhatár. Szerintem mi, felnőttek is tudunk annyira gyerekek maradni, hogy egy jó bábelőadást tudjunk értékelni.

Az ikreit, akik most kamaszkorban vannak, meg tudják még érinteni a mesék, a bábok?

Őket most nem tudom mesékkel elvarázsolni. Nagyon kamaszok. Nagyon olyanok, mint én voltam. Megpróbáljuk túlélni szeretettel a kamaszkort, de nagyon nehéz. Van a kicsi hatévesem, és ő ad erőt, ő segít. Amikor lankadnék, mindig kihúz a csávából. Nagyon sok mesémet annak idején különben az ikrek inspirálták. Otthon voltam velük GYES-en, és elkezdtem nekik mesélni. Azt, hogy összejött ez az életút nekem, amit most imádok csinálni, nekik is köszönhetem. Mindig nagyon jó közönség voltak. A barackfa meséjét, amit a mai napig játszom, nekik meséltem el elsőként annak idején. A kicsi pedig az újakra inspirál. Óriási a különbség, hogy milyen volt nyolc évvel ezelőtt egy kisgyerek és milyen most. Erről az óvó nénik biztosan sokat tudnának mesélni. Én is látom, mert nagy a korkülönbség a gyerekeim között. A picinek most másfajta meséket kell kitalálni és játszani.

Hogy tudná megfogalmazni ezt a különbséget?

A mai kisgyerekek mindent tudnak, mindent láttak, mindent ismernek, és mindent készen kapnak. Kicsit kevéssé kell használniuk a fantáziájukat. Csodálatos kész játékok, előadások, műsorok szórakoztatják őket, és nehezebben mozdítják meg, mert nem is sokszor kell megmozdítaniuk, a fantáziájukat. De mesemondással be lehet indítani azért az övékét is.

Azt elmondta korábban, hogy az édesapjától örökölte a bábozás szeretetét. A mesemondásé honnan jött?

Mindképpen a családtól, a gyerekkoromból. Az egész gyerekkoromat a mesevilág és a művészet szelleme szőtte át. Emlékszem rá, talán ez a legkorábbi emlékem, úgy kettő vagy hároméves lehettem, anyukám ül, mi meg fekszünk az ölében: egyik combján az én fejem, másik combján a húgom feje, úgy simogat bennünket, és mesél nekünk. A családom mellett pedig meg kell még említenem Kiss Anna költőnőt, akitől dramaturgiát tanultunk. Ő ismertette meg velünk a mesék varázslatos világát. Tőle is rengeteg tanultam ezen a téren.

Van kedvenc karácsonyi meséje?

Egyszer egy óvoda felkérésére előadtam A kis gyufaárus lányt. Felnőttek, óvó nénik ültek a nézőtéren. Gyönyörű zene szólt, egy csodálatos, negyvenéves fajanszbábbal játszottam el a kislányt, gyufákat gyújtottam meg, fújtam el, és az óvónők közben zokogtak. Engem is nagyon megviselt érzelmileg az egész. Azóta ezt inkább nem játszom.

Hogyan ünneplik a karácsonyt?

Összegyűlik édesanyáméknál, Érden, a szűk család, úgy huszonvalahányunkkal. Mindig van zene: a nagylányaim zongoráznak, a nővérem fuvolázik, mi, többiek énekelünk, és persze vannak ajándékok is. De azt gondolom, hogy az a legcsodálatosabb, és annak próbáljunk meg örülni, amit mindenki mindig mond, csak valahogy mégsem veszi senki sem komolyan, hogy na, még idén is együtt vagyunk, együtt lehetünk, és ez milyen jó. Ne az ajándékot nézzük, mert nem egy újabb babával vagy kisautóval fogjuk tudni különlegessé tenni az ünnepeket, hanem az együttléttel.

GIA-FORM
HIRDETÉS
Címkék