Világjáró nyelvművelő

Nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének vezetője, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora Nagyváradon, az MTA nyelvtudományi bizottságának tagja, a „Tetten ért szavak” anyanyelvvédő rádióműsor szerkesztője, vezetője. Bejárta a fél világot: Kolumbiától Indián át Örményországig. Expedícióiról Kubassek János felkérésére a jövő év áprilisában előadást tart majd nálunk, a Földrajzi Múzeumban.

Dr. Balázs Gézával ezúttal a Gárdonyiban tartott rendhagyó irodalom óra után beszélgettünk.  Riporter társam volt Brauner Barbara és Bálint Ábel, a 11/b diákjai.

Hasonló tartalmaink:

Brauner Barbara: Mikor jött rá, hogy mivel akar foglalkozni?

Emlékszem rá, tizennyolc évesen naplót írtam. Ingadoztam az újságírás és a tanítás között. Szerettem írni, gyors ember voltam és vagyok, az újságíró pedig gyorsan látja a munkája eredményét. Aztán az egyetem végén dőlt el a dolog. Bedolgoztam magam a néprajzba és a nyelvészetbe, kaptam egy egyetemi állást. Azóta egyetemen tanítok, több helyen is: az ELTE a mindenkori főállásom, de húsz éve tanítok retorikát az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, és a román törvények szerint kineveztek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem professzorának is. Az ember nem tudja az életét előre, az csak úgy alakul. De én boldog vagyok így, hogy írok is és tanítok is.

Honnan jön a tanítás iránti szenvedélye?

Édesapám is tanár volt. Szeretek tanítani, mert szeretek közösségekben lenni, persze az elvonulás, alkotás is fontos. Amikor írok, akkor egyedül vagyok, lehet, hogy éppen ezért vágyom rá, hogy különböző közösségeknek is a része legyek. Számtalan egyesületnek vagyok a tagja, a vezető tisztségviselője. A nyelvészeten belül is elég sok közösséget hozam létre: nyelvésztábort, Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodát. Ezekre büszke vagyok, mert úgy gondolom, hogy ha az ember ilyeneket létrehoz, akkor értelmes életet él. Hiszen az ember közösségi lény.

Ön is mondta, hogy több egyetemen tanít, rengeteg helyre jár előadni, de az érdi diákok mégis meglepték a kérdéseikkel. Miért?

Azért lepődtem meg, mert okosak voltak a kérdések. Mutatja a korosztályuk érzékenységét, hogy belekérdeztek a Magyar Tudományos Akadémia nyelvművelő tevékenységébe, a határon túli magyarság nyelvpolitikai helyzetébe. Azt mindenki tudja, hogy a határon túl problémák vannak a magyar nyelvvel, ők mégis azt kérdezték, hogy hol a legjobb a magyar nyelv, tehát pont annak az ellentétét, mint amit szoktak, ezen lepődtem meg. Ezelőtt soha senki nem tette fel nekem pozitív megközelítésből ezt a kérdést. Mindig a siránkozás megy, aminek természetesen van alapja, mert tényleg baj van a határon túl, néha már el is tűnk, szórványosodik, visszaszorul a magyar nyelv. Közben mégis lehetnek pozitív, megtartó folyamatok, amelyekről tudunk, hogy léteznek, csak ezeket nem szoktuk hangoztatni, pedig lehet, hogy a kommunikációnknak segítene egy ilyen pozitív megerősítés. Székelyudvarhelyen például magyarul lehet csak beszélni, románul nem, ami egészen megdöbbentő élmény.

Határon belül hogy ítéli meg a netnemzedék nyelvhasználatát? Nyelvészként elborzad a jelenségtől?

A nyelvész nem borzad. A nyelvész figyelemmel kíséri a nyelvi tényeket, lajstromozza ezeket, és ha még van hozzá ereje és készsége, akkor véleményt is mond róluk. Úgy látom, hogy most mind a kultúrában, mind a kultúra egyik legfontosabb, azt fenntartó és éltető elemében, a nyelvben is nagyon erős változás indult. Nem vagyok a technológiai optimisták mellett, akik azt mondják, hogy a technológiák mindig csak jót hoztak. Azt hiszem, hogy most egy olyan radikális, az evolúciót, a kulturális evolúciót érintő változás zajlik, aminek kiszámíthatatlanok a következményei. Az, hogy vannak rövidítések a magyar nyelvben, hogy megjelent egy sms-, chat-írásbeliség, az önmagában nem probléma, sőt, rengeteg érdekességet is kínál. De vannak aggasztó jelenségek, ezek közé sorolnám a szövegértést is, ami minden szinten nagyon komoly gondot okoz ma már, és a társadalom normális működését tudja blokkolni. Nem normális ugyanis, ha minden irat mellé felolvasót és értelmezőt kell állítani.

Van egy honlapja, ahol olvasni is sok, annyi mindent csinál. Honnan van mindehhez ideje, energiája?

Grétsy tanár úr, atyai jó barátom szokta azt mondani, hogy belőlem kettő van. Az az igazság, hogy a már említett gyorsaságon túl jól osztom be az időmet. Rendkívül fegyelmezett ember vagyok, még szórakozásra, kikapcsolódásra is mindig jut idő, amellett, hogy sokat írok, sok helyre járok előadni, mert a szórakozás és a munka nálam össze is tud csúszni. Mivel nagyon sok mindent csinálok, az egyikben kipihenem a másikat. Éppen most például nem írok, hanem beszélek, a vonaton majd olvasni fogok, és azzal már készülők a jövő heti Tetten ért szavakra, ezek összekapcsolódnak. Aki élvezi a munkáját, annak a munka igazából kikapcsolódás. Ha tanácsot adhatok a mai fiataloknak vagy a kollégáknak, az az lenne, hogy rendkívül ügyesen kell az időt beosztani. Legyenek olyan napok, amikor az alkotásé (tanulásé) a főszerep, azokon a napokon nem szabad semmi mást csinálni. Ma már nem tudok írni, de óráim lesznek még délután. Ha meg kell írnom valamit, akkor aznap nem megyek el sehova, Érdre sem, mert akkor nagyon nehéz visszarázódni az alkotómunkába. Tehát okosan kell beosztani az időt, és okosan kell ellensúlyozni a munkát: sporttal, kikapcsolódással.

A honlapján van egy nagyon érdekes rovat, a „Napszók”. Bemutatná ezt azoknak, akik nem olvassák?

Minden nap, amikor érdekes szavakat olvasok vagy hallok, felírom ezeket a Napszók rovatba, hogy ne vesszenek. Lehetnek szók, szószerkezetek, akár mondatok is. Lehetnek nagyon jók, de lehetnek nagyon rosszak is, mindenesetre az ítéletet soha nem mondom el. Ezt rábízom a kedves olvasókra.

Bálint Ábel: Hallottam, hogy sokfele utazott már. Melyik volt a legjobb hely, ahol járt?

A kiindulópont Guatemala volt. Egy meghívásnak tettem eleget, és amikor megláttam a maja piramisokat Közép-Amerikában, akkor elvesztem. Persze, tanultam róluk annak idején, de akkor nem érdekeltek. A mai napig előttem van az az élmény, amikor megláttam őket, pedig ez már tizenkét éve volt. Nagyon megdöbbentem. Azóta érdekelnek az elpusztult civilizációk. Egyes helyekre kétszer-háromszor is visszamentem. De bevallom, a legeslegérdekesebb Mikronézia volt, Pohnpei szigete, ahova nem járnak turisták, repülők is alig. Egy eltűnt város, Nan Madol, vagy ahogy még hívják: „Csendes-óceán Velencéjének” romjai vannak ott. Egy kilencvenhat kőszigetből álló város romjai. Valamikor a 10. században építették a várost, és senki nem tudja, hogy miért hagyták el a lakosai. Ezek a megdöbbentő furcsaságok izgatnak engem az emberiség történetében. Felfut egy civilizáció, de aztán valami történik vele – vagy külső hatás, de nagyon gyakran belső problémák -, és akkor bumm, összeomlik, nyomtalanul eltűnik, el is felejtik. Sziklák és romok maradnak csak utána. Ez az élmény rázott meg a leginkább az expedícióim során. A Körbejárt Föld című könyvemben foglaltam össze az így megszületett gondolataimat.

Dr. Balázs Géza Kubassek János felkérésére a jövő év áprilisában előadást tart majd  a Földrajzi Múzeumban.

HIRDETÉS
Címkék